A
világ más szemmel
Kinézek
az ablakon, ismét egy újabb buta reggel,
Emberek
rohannak a dolgukra nap mint nap ezerrel,
Rohannék
én is, de már nincs sok erő bennem,
És
különben is, hova, merre, kivel és minek menjek.
Megváltoztunk,
elszállt az időnk lassan,
Nincs bennünk erő sem figyelni egymásra.
Ilyenné tett a világ minket, választásunk nincs sok,
Börtön ez az élet, bár nem mindig látszanak a rácsok.
Persze, jön a szöveg, hogy minden döntés rajtad áll,
Igaz, de ha rossz útra lépsz, akkor hogyan tovább?
Kitől
kérj tanácsot, hogy mit is kellene tenned?
Hogyan is
folytasd tovább a már megkezdett utad,
Mert minden
játszmába mindenki csak magára fogad.
Én nem akarok
örökké ebben a börtönbe élni,
A szabad akarat
bennem még fel fog ébredni.
Sokáig fogok kiabálni,
még valaki meg nem ért,
Fogjunk össze
emberek, MINDENKI MINDENKIÉRT!
Együtt biztos
tudni fogunk, ha nem ma, holnap, csodát tenni,
Hát merjünk
bizalommal a másik fele nyíltan közeledni .
Lehet a másik
embert saját magáért szeretni, hidd el,
Az Erő bennünk
van, és ha elnyomnak is, ne adjuk fel.
És próbáljuk meg újra, tudunk e szabadon élni,
S építsünk egy új világot, ahol lehet még remélni. /BK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése