Újboli nekifutás és szárnycsapkodás ...

És most újra nekifutok. A csendes napok elrepültek. Illetve még hallgatok,csak az írás újra megtalált.
Változni akarok,változtatni is dolgokon, amíg erősnek érzem magam. Habár lehet megint utolsó szárnycsapásaim eggyikével próbálkozok,de legalább tudom, hogy repülni jó dolog. Illetve elfogadom,hogy a gravitáció nagy úr,de ... Próba szerencse.
Még mindig ez vagyok : egy arc a tömegből, aki ki akar tünni meg nem is.Küzdelmes napok a saját szellemem és az egóm,olykor a világ ellen.De a nehezebb harc önmagam egója által húzott falat lerombolni. Amikor a világ ellenünk van,pedig csak a jóra szomjazok.

Ha hallgatok, általában a szemeim

beszélnek.





Ezer éve amikor elkezdtem ezt az egészet,mármint hogy blog,és minden versem és írásom ide kiteszem, egyesek voltak, akik pár szóba magukra ismertek. Pár pillanatra. De mivel bántani, sőt megbántani soha senkit sem szeretnék, evvel kapcsolatba hoztam egy verset,ami talán ide illik. Illetve részelt belőle.

"Kár későn okosnak lenni, minden dologgal

szembe papírt ragadni és csak írni,

mert nem szabad sohasem sírni,

erősek vagyunk mint a sziklák a hegyen,

persze, de idővel a szikla elmorzsolódik,

akár a gátak, fittyet hányva a világra.

De ez a természet igaza,

ami egyszer fent, egyszer lent is lesz,

és nem csak gravitációs mesebeszéd …"

Ezért félek kicsit felszálni. De a karjaimat edzem. És magam is. És majd leszek megint