Talán titok?

Igen,megint csak én :) 
Ahogy rábukkantam erre a versre, szinte azonnal beleszerettem. Elég sok sorában fedeztem fel magam. De szerintem nem vagyok egyedül vele. Emberi nyleven leírva, tömören, mindenkinek. 
Mert valahogy ott van bennünk a félsz,hogy nem vagyunk elég jók. Tehetünk bármit. Ökölrázás, kiabálás és akkor is. Inkább halkan vallom be, hogy más ne hallja. Gyenge vagyok olykor. Gyakran. De a világ előtt erősen állok, teszem a dolgom. Nap mint nap. Mosolyogva. 
Na, gyerünk tovább.

Kamarás Klára - Titok...
Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.

Éjszaka...vagy,
ha álmatlan hajnal éber
forgolódás közben talál,
megrebbenve, mint gyertya fénye
kimondjuk sugva, szinte félve
mindenkinek a titkok- titkát,
mit eltemetni végleg nem lehet:
gyengék vagyunk...és sérülékenyek...