Valaki mondja meg ...

Üdv.

Nem tudom, hova merre tartok az oldallal kapcsolatba. Bár ha találok valami verset ami megmozgatja a fantáziámat, azt elhozom ide. Megyeget is meg nem is az irás, járok is erre meg nem is, másfele járok, meg nem is. Néha meg elbújok mindenki elől. Néha meg nem. Néha szeretnék ... majd máskor. Most ez van. Vagyok.  

Ismétlés a tudás anyja, ismétlés a tudás anyja ... Szóval csak ismétlem magam, az utóbbi két versem szinte ugyanazon téma, csak más csomagolás. Lehet el kellene vonulnom kicsit gondolkozni, új szavakat találni a megkopottak helyett. Vagy csak letörölni a port róla. Vagy csak ... Menni, messzire ... Kérdezni akarok, és válaszokat találni. 

"Valaki mondja meg, hogyan kell élni,

Apám azt mondta, ne bánts mást."

"Valaki mondja meg, miért vagyunk itt,

Anyám azt mondta, hogy boldog légy."

LGT - Valaki mondja meg

Most erről szól amit hoztam. Majd  még leszek. Befejezetlen gondolatokkal :)

Éles Attila : Befejezetlen gondolat

Ma elfutottam az emberek elől,
Egy gondolat mögé bújtam.
Szél fújt észak felől,
az utat betakarta a köd és
csak vártam, hogy elmúljon
a hiábavaló erőlködés.
Mellkasomra ült az éjszaka,
hideg kezét homlokomra tette,
vizsgálta mi van mögötte.
Csupán befejezetlen mondatokat látott.
Az életem kereste köztük vagy halálom.
Egy gondolat alá rejtettem magányom.
A hiányzó szavak fölöttem keringtek,
hogy holtan hulljanak le
mint, a levedlett levelek.
Szótöredékek között utat talált 
a gondolat, mint a vulkán tört ki,

innen el kell menni ...

Mosoly,ének ... És idő

Üdv.
Nem vagyok elveszve. Illetve nem nagyon. 
Olvasás, bent a meleg szobába. Néha befelé fordulás. Néha meg kifelé. Néha meg merengek az elmúlt időkön. Éneklés is van. De az ritkán. 

Most jól vagyok. Amit megfogadtam magamnak, alakul. Tisztulok. Így érzem. És van erőm újra. 

És idő is van ... 

Szoboszlai Judit  : Idő
Homokba rajzoltam
mosolyod….

Szél fújta
Víz mosta
Nap szárította
Fény vakította
Föld beborította
Idő időtleníteni
akarta….

Minden nap
újrarajzolom
mert
látni akarom…

Kell a mosolyod
nekem….

Mikulás váró

Maholnap jön a Mikulás.Ezen okból hoztam ma egy verset. És ahogy igértem, saját ismét.

Mikulás

Gyere gyorsan, valami vár,

Tudtam,  itt járt a Mikulás.

Még aludhattam nagyban

Mikor nálunk járt hajnalban.

Sietve néztem kis cipőmet,

Mit találok most benne.

Csokit, cukrot és diót hozott,

Nem pedig szúrós virgácsot.

Ui. : Pedig néha megérdemelném. Lehet nemcsak néha, gyakrabban is. Majd leszek még nemsokára, addig is üdv mindenkinek ...

Kettő az N-ediken

Egy kölcsönvett írás. Valkitől. Vagy valahonnan. Már nem emlékszem, mikor találtam, arra se hogy kitől van, pedig odafigyelek erre.

Legközelebb pedig már újra saját vers.

További szép napokat :)

Vannak dolgok ami nem tőlünk függenek, vannak dolgok amik igen.

Vannak dolgok amiket megteszünk, vannak dolgok amit nem.

Vannak dolgok amit megteszünk és nem tudjuk lesz-e következménye, vannak dolgok amiről nem tudjuk mi az eredménye.

Vannak dolgok amik megtörténnek, vannak dolgok amik nem.

Vannak dolgok amire ki tudunk hatni, és van amire nem.

Vannak kötelességből megtett dolgok, de vannak élvezetből megtettek is.

És vannak dolgok amik megtörténnek, vannak amit megteszünk, van amit élvezünk, van ami kötelesség, van ami tőlünk függ, van ami jó döntés, van amire ki tudunk hatni .... és ennek az összes az ellenkezője is.

Kettő az N-ediken az eredmény. 

Az N-t vagy tudjuk csökkenteni vagy nem....

Az őrület vize

" Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy egész királyságot, ezért megmérgezte a kutat, ahová inni jártak az emberek. Aki ivott a vízből, az megőrült. Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból, és mindenki megőrült, a királyi család kivételével, mert nekik saját kútjuk volt, amelyhez nem fért hozzá a varázsló. A király aggódott népéért, és próbálta kormányozni őket: egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. De a rendőrök és a felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből, így hát értelmetlennek tartották a király rendeleteit, és nem voltak hajlandóak betartani őket. Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről, mindannyian egyetértettek, hogy a király megőrült, és ezért ír ilyen sületlenségeket. Sőt, összegyűltek a palota előtt, és teli torokból kiabálva követelték, hogy mondjon le. A király elkeseredett, és kész volt elhagyni a trónt, de a királynő megállította, és azt mondta: „Most pedig odamegyünk a kúthoz, és mi is iszunk belőle. Akkor olyanok leszünk, mint ők.” És így is lett: a király és a királynő ittak az őrület vizéből, és nyomban zagyvaságokat kezdtek beszélni. Az alattvalóik pedig meggondolták magukat: olyan bölcs királyuk van – miért ne kormányozhatná továbbra is az országot? Az országba visszaköltözött a nyugalom, bár lakói egész másként viselkedtek, mint a szomszédjaik. A király pedig békében uralkodott élete végéig." Paolo Coelho

Vajon helyes dolog a kútból inni? 

Hogy olyanok legyünk mint a többiek?

Végül is minden ember más, és ez a jó. Vannak közös eszmék, közös dolgok rengeteg, de megvan a magunk kis univerzuma. 

Alkalmazkdunk. Egymáshoz, a világhoz. Mindenhez. De azért mardjunk hűek önmagunkhoz. 

Azért pár korty nem árthat a kútból ... Csak ritkán és óvatosan ... 

 

Mert

Üdv.

A vadászat nem megy, az olvasás meg igen.

Nap mint nap jelntkezni lehet avval, hogy új kedvenc versem van. De nem. Csak találok valamit benne, ami megragad, ami végett újra és újra elolvasom. És holnap ismét. Mert kint hideg van. Jobb bent a szobába. És talán megint találok valamit, amit ide hozhatok. És egyszer saját verseim is lesznek újra. 

De addig is majd még benézek néha. 

Most csak ennyi, mert ....

Jean Claude Ibert : Mert
Mert hitt a virágokban,
a földben, az égben, a tengerben,
a fájdalomban, a régi szerelemben,
mert az életben tévedezett,
mert egyszerű volt és mohó,
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
mert feláldozta magát a mágusoknak,
mert nem tudta bűnét,
se erényét, se éhségét, se bátorságát,
mert csúnyának látta magát,
és imádkozott a katedrálisokban,
mert a holdra figyelt,
az éjszakára a nyári mezőn,
eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
mert boldog volt nagyon,
mert lelke nyugalmas parcellákra
szabta az időt,
mert idegen volt itten,
mert hitt a csodákban,
az igazság szörnyetege egy napon
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
mert szép volt,
mert elege volt
abból a világból, ahol az emberek
nem tudnak emberi nyelven szólni már.
(Pór Judit fordítása)

Ady

Üdv újra.

A napokban volt Ady Endre születésének az évfordulója. Ez okból kifolyólag hoztam most ezt a verset. És mert egy kötelező olvasmány, és ebbe is bele lehet látni a MÉG MINDIG AKTUÁLIS dolgokat.  

Mindenki bele tudja látni, amit érez.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Világ az Ő szemével  …  Akkor és most.

Ezért választottam. És mert olvasni jó.

Ady Endre : A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

Félúton

Üdv.

Aki keres talál, ehhez hasonló verseket.

Van benne egy sor ami nagyon megfogott, talán ezért hoztam el. Illetve több dolog, számtalan érzés van bennem ezek a sorok után. 

Úgy élni, hogy né legyünk útba másoknak, emberül. Megoldható dolog. És nem is nehéz. Csak remélni tudjuk, hogy amíg valahonnan eljutunk a bárhova, a helyes úton járunk. De ez csak az út végén derül ki. Csomagnak meg semmink nincs áltakában a szívünkön kívül. Félelmek meg mindig is lesznek bennünk. De el lehet halgatattni a hangjait. 

Majd leszek ... 

Sárhelyi Erika - Félúton
Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.

Depresszió

"Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Manapság sok az összetört ember.

Aki abban a tévedésben él, hogy gyenge. És tehetetlen. És erőtlen és fáradt és úgy érzi: nem bírja már tovább. De te ne tartozz közéjük! Te ismerd meg magad! Vesd le magadról a "nem megy" és a "gyenge vagyok" káprázatát."   Müller Péter

Igen, vannak azok a szürke hétköznapok, amikor valami oknál fogva kicsit jobban tehetetlennek érezzük magunkat mint egyébként. És nem kell feltétlen pofon, egy kis megfázás elég, több idő egyedül önmagunkal, gondolatainkal. Amikor nem megy az, hogy erősek legyünk. Mert ezek a kis gondolatok is bennünk élnek, csak nem szabad megengedni, hogy erősebb legyen napról napra. 

Nem csak szerelmes versek vannak, néha kell más is. Ami egy kor úgy kezdőddött, hogy Hazug nap : Már megint egy hazug nap, legyen már vége ... És nyomot nem hagyva magam után lépek le a színről ...

Ez egy régebbi versemből részlet. Nem hagyom magam átadni a negatív gondolatoknak, csak megtalálnak olykor. Aztán amilyen hirtelen jött, el is illan.

Depresszió …

1,

Táncoljuk,hát Halál testvér,

Hajnalig és tán azon is túlra.

Mert most, hogy Téged látlak,

úgy érzem, derű jött a búra.

2,

Elköszönök, mert nincs már értelem,

Mely itt tarthatna tovább veletek.

Ennyi volt megírva, lépnem kell.

Holnaptól nélkülem indul a reggel.

Légy jó, vigyázz magadra Világ,

Nem búcsúzok, csak viszlát.

Lesznek hamarosan vidámabb verseim is és bejegyzések is (biztos), de most ezt hoztam. Üdv mindenkinek 

A Hold színe

Üdv.
Ismét találtam egy könyvet,amit szeretnék elolvasni : Alkyoni Papadaki  - A Hold színe 
"-Tudod, hogy elfáradok vasárnaponként?- szólalt meg váratlanul a cseresznyefa. – Jönnek a srácok és csimpaszkodnak az ágaimon, akár a madarak. Ma Fotisz is itt volt. Álló reggel egy aranybogárra vadászott, hogy a kishúgának adja. 
– Mi az a vasárnap? – kérdezte kíváncsian a csillag. 
-Hm. Egy aranyszárnyú bogár a Fotisz kezében. Egy ládafiába rejtett könnyes zsebkendő, a Deszpina nagyanyjáé. Egy papírcsónak, amit egy kisfiú a patakban felejtett. Egy vörös szegfű a magány kihajtott gallérján. 
-Milyen szomorú a vasárnap! – mondta elgondolkozva a csillag. 
Pislantott egyet, és bebújt az éjszaka szemhéja alá."

Rengeteg könyv vár rám, ismerősök ajánlottak, engem is érdekel pár, és nem mindig az olvasás, hanem egy kicsit a keresgetés is örömmel tölt el. A nyomtatott betűk meg papíron különösen hatnak rám. El tudok veszni időben, illetve nem veszem észre a múllását, a csak még egy oldal kerít hatalmába. Ujság kevésbé, de egy könyv ... 
A megfázás lassan tova tünik, bár még köhögök, de javulok. Bár megfázva inkább tévét néztem. Egyenlőre ennyi,mennem kell ...

101

Üdv.

Valamikor réges régen úgy indultam, hogy amit én másképp látok, gondolok, mostanra meg egy online napló lettem szinte. A napi gondolatok megvannak, találok hozzá mindig valami odaillőt. Nem, most nem arról van szó hogy abba akarom hagyni, de a saját versek lassan kifogynak. Lesz majd új, most meg képeket keresek párhoz. Ami még nem kapott. Még maradok, illetve valahogy majd haladok ... Itt leszek valahol, a sorok közt.
Nincs tavaszi fáradtság ősszel, de hát a medve is ősz végén vonul el aludni. Tavasszal meg frissen, erőssen ébred.


Érdekes, erre se annyira emlékszem mikor írhattam. Mostantól majd igyekszem dátumozni, ha odajutok. És nem felejtem el. Még mindig harcolok a címekkel. Ez van.
-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-

Zöld rét közepén valami  hófehér,

Nem látni mi lehet, tán égi tünemény?

Vagy fel-fel bukkanó  délibáb talán?

Nem, hanem egy nagyon  boldog lány.

Kinek haját kócosra fújja a szél,

De nem érdekli, mosolyog, hisz él.

Röpke mosolyt csal az én arcomra is,

Szaladok hát felé, de eltűnik mégis.

Lehet csak álmodtam, ott a nagy semmi közepén,

Ahol elvesztem fantáziám végtelen kerekén.

Felnézek az égre, vihar közeleg lassan,

Az Ő mosolyával intek búcsút a mai napnak.

Árnyék és három pont

Üdv újra.

Akartam valamit hozni, ami saját, de egyenlőre nem megy semmi, kerülget a megfázás, be vagyok bújva a pokróc alá, onnan lesek ki néha a nagyvilágba. 

Látom, hogy még mindig sietünk. Ahogy fúj a szél, leveleket visz magával, letépi a fejekről a sapkát. A szél is siet. Az idő is. Minden rohan és változik. Talán az árnyékunk nem. Velünk siet kézenfogva. De ebbe a borús időben azt is ritkábban látjuk. 

Megyek tovább teázni,meg szedegetem a magam kis vitaminjait. Majd még jelentkezek ... 

VAGYOK MINT MINDENKI, A MONDAT VÉGI HÁROM PONT

Sárhelyi Erika : Árnyék létem
Olyan vagyok ma, mint a szél,
szaladni vágyom szüntelen.
Könnyű testtel, láthatatlan,
csak futnék át az életen.
Nézném fentről nemtörődöm',
a létfolyam mint kavarog.
Nem zavarna semmit bánat,
csak lennék, mint az angyalok.
S mi vagyok? Csak halk lélegzet,
mondat végén a három pont.
Semmi vagyok, mégis látszom,
mint szép ruhán egy konok folt.
Semmi vagyok, szürke árnyék,
falhoz lapulva, csöndesen,
Szárnyam sincs, így nem repülök,
csak a szél sodorja életem.

Szójáték

Sziasztok.

Játék a szavakkal. Avagy pár szó, aminek szerepnie kell benne. 

Régebben játszottam ezt,volt egy csoport,és ehhez hasonló feladataok voltak. Most egy ideje nem játszom, de majd visszatérek oda is. 

A szavak pedig : szél, szabadság, madár, szárnyak vagy szárnyalás, csend vagy nyugalom ...

1.

Szél fújja ma messze a gondod,

Hisz minden rossz emléked a szívedben hordod

Engedd tovább ami bánt, a lelkedben szabadság,

Repüljön tova Tőled a bánat,mint  a kismadár.

Szívedben legyen minden pillanatod szárnyaló,

Nevess és mosolyogj sokat,ez a neked való.

2.

Egy kis szárnyalás kell,

 Hisz vár az ismeretlen,

A felhők közt repülni,

mint a madarak ősszel.

A világnak neki indulni,

Egy kis szabadságra lelni.

A szelek szárnyán csendbe

Oly messzire vágyni,

Hol béke vár Ránk.

Meg nyugalom.

Asztalfiók

ZELK Zoltán : Van az asztalfiókban . . .

Van az asztalfiókban egy könyve is apának, egy költő írt abba verset: József Attilának hívták azt a költőt. Meghalt. Mosni járt az anyja. Kisebb volt, mint én, amikor elveszett az apja. Apa szokta elmesélni ezt nekem vasárnap, ilyenkor aztán én nagyon szeretem az apámat. Verset is olvas a könyvből, azt, mikor az anyja kosárral ment a padlásra, őt meg sírni hagyta . . . Azt is elolvassa, én meg hallgatom nevetve, hogy csinálja ,,Brumma, brumma, brummadza", a medve. Meg a pösze kis malacról, hogy olyan a falka, ahány malac, ondolálva van annak a farka! Ilyen gazdag, aki költő, kérdezem apámat: övé a sok medve, malac, s a réten a nyájak? Mind-mind az övé volt - mondja -, erdők, hegyek, rétek, s ami nagyobb a világnál: szíve a szegénynek! A szegénynek gondja-baja mind-mind az övé volt, mert ő is, az ő szíve is a szegényeké volt. - Akkor ő is olyan volt hát - kérdezem apától -, akkor ő is éppolyan volt, mint Petőfi Sándor? Mint Petőfi, akinek a versét megtanultam, s el is mondtam nemrég, mikor ötesztendős múltam: anyának is volt egy tyúkja, az is itt lakott bent, s ha akarta, az asztalra, az ablakba röppent . . . Kicsi vagyok, de nemsoká felnőtt leszek mégis, veszek majd egy könyvet, s abba verset írok én is, beleírok én majd abba mindent, amit látok: enyém legyen, beleírom az egész világot!

Nekem nem könyvem van. De ide néha megpróbálom beleírni az egész világot. Vagy a világom ... Mert néha kell. Más gondolatok meg elférnek a fiókba ... Majd leporolom őket idővel

Útravaló mindenkinek ...

Sziasztok.

Esik.Legalább is most igen, és ha már így alakult akkor benéztem.

Nem annyira jönnek a versek most, én meg nem erőltetem. Majd lesznek. Újak is.

Most még mindig olvasok, meg amit kell, teszem a dolgom. Néha ügyesebben, máskor nem annyira, vagy pihenek. Jól vagyok, odafigyelek magamra és másokra. Mindig, mindenkor ...

Útravaló mindenkorra …

Légy gyengéd és hajthatatlan,

Vásárba olcsón el ne add magad.

Előre nézz, ne össze-vissza,

Legyen minden tetted tiszta.

Láss csodás színeket,

Ne csak fekete-fehéreket.

Az álmaid fel ne add soha,

Legyen az élet bármily mostoha.

Találd meg a helyes utad,

Mindig arra vigyen a lábad.

Éld az életed helyesen és szépen,

Tiszta szívből én ma ezt kívánom Néked ….

Tisza - Duna

Üdv mindenkinek. Újra itt.
Pontosan nem tudom megmondani, mikor és hol és melyik könyvbe olvastam, vagy esetleg valahol máshol, lényeg az egészbe annyi, hogy a lakóhelyén mindenkinek van egy kedvenc helye ahova elmegy ha egyedül akar lenni a gondolataival, vagy csak egy kis egyedüllétre vágyik. Ahol nem zavarják meg.
Nekem ez a Tisza part. Közel lenni a folyóhoz, és csak nézni ahogy szép lassan folydogál a medrébe. A hullámokat, a túlsó partot, ahogy a szél végigfut rajta.
Beleülök egy csónakba,és mint a Magna Cum Laude is énekli egy számába:
Na jól van, elengedem magam,
Hogy a Tisza tisztára mossa agyam.
És most mégis egy Dunás verset hoztam, egy ismeretlen ismerősöm versét. Végül is a folyó iránti szeretet benne van, és hasonló érzések vannak bennem is néha.

Molnár Annamari : Szerelmem, a Duna
Messze úszik bánatom, ha téged nézlek,
Csak te vagy, ki megnyugtatja háborgó lelkemet.
Könnyeim melletted felszáradnak,
S hűs habodban, tova szállnak.

Mily békés, és mily nyugodt,
Mellette bánatom is elúszott.
Csodálva nézem, ahogy morajlik,
S ahogy egy hajó, rajta elúszik.

Tudom, a barátom vagy.
Nem vagy kicsi, sem nagy.
De én szeretlek, drága Duna,
Háborgó lelkem, megnyugtatója.

Csak nézlek, s szívemben lángra gyúl a tisztelet,
Te ragadod ki szívemből a félelmet.
Ha könny folyik arcomon, illatod átölel,
S minden kérdésemre, morajlásod felel.

Békés természet.
Az emberek mégis szennyeznek.
Mért engeded, hogy bántsanak?
Mikor jól tudom, te erősebb vagy.

Haragod egy perc alatt elnyelhetné őket,
Te mégsem teszed.
Csak folydogálsz csendesen,
S melletted elmúlik a félelem.

Szívemben egyre jobban lángol a szeretet,
Igen, te vagy az, kit szeretek.
Hallom, hogy hívsz, s én rohanok,
Habodban, veled egyé olvadok.

Hideg karod, gyengéden ölel,
Testem magaddal, messzire vidd el.
A te karjaidban halok meg, boldog szerelem,
Drága Duna, ez a mi titkunk legyen.

Idézetes ...

Üdv mindenkinek.
Nem vagyok itt, annyit azért máshol se, de azért elvagyok. Az olvasás most leköt, a verseimmel kapcsolatba majd még lesznek, de most nincs. Vázlatok igen, a folytatásra várva.
Második tavasz van most odakint, csak annyiba változott a kép, hogy most a lehulló levelekkel kapcsolatba kell úgy látni, hogy mindegyik egy szép virág.

Találtam egy idézetet megint, ami tetszik,és úgy éreztem itt a helye. A mondanivalója végett is, mert tényleg minden ember más és más. És mégis eggyek vagyunk.

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól” - John Donne.

A fenti idézet Ernest Hemingway Akiért a harang szól című regényének mottója.

Leszek még majd nemsokára.

Egy vers, amit mostanság találtam

Üdv.

Mivel sok a vers, ismét mástól hoztam. És ami nagyon megtetszik, azt megosztom itt.

Kint süt az őszi nap, szép időnk van.

De olvasni jó ebbe az időbe is. 

  

Dsida Jenő : A Semmi álma

Elszenderült a Semmi
És azt álmodta, hogy Valami lett,
S az a Valami - én vagyok!

És azt álmodta, hogy a messzeségben
Előttem egy szent Cél ragyog,
Egy ismeretlen Cél,
Amely felé megyek, megyek...

És jönnek szembe utasok
És kérdeznek: honnan jössz?
És felelek rá: nem tudom!
És kérdeznek: hová mégy?
És felelek rá: nem tudom!

Lopódzva jő az Alkony, -
Lilába olvadnak a zöld mezők
És szürkébe a kék hegyek,
És én fáradtan, csüggedt fővel
Megyek, megyek!... -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
Milyen furcsákat álmodik a Semmi!

Egy kis öröm kell ... Minden nap

Minden nap van valami, ami örömöt okoz. Egy kis dolog, de örömteli.

Az utóbbi időben Nekem ez az olvasás. Nagyon bele tudom magam élni a történetek sokszínűségébe. Van, hogy le se tudom tenni, csak még egy oldalt mára.

Most nem sokatmondó, szórakoztató regényt kerestem. Találtam is, haladok is vele. 

Az  írást felváltja az olvasás. 

Leszek még itt is új írásokkal később. De most még olvasok egy ideig.

Próbálkozások dalszöveg írással kapcsolatba.  

Minden nap

A világ szürkévé tett

És létem a holtomiglan,

Bennem a múlt és minden emlék,

Várom, a sorsom beteljesüljék,

Teszem a dolgom nem kell dicséret,

ide születtem,itt kell, hogy éljek.

Minden nap egyszerűen

Minden nap nagyszerűen

Látom a ködös szivárványt,

Hidd el, hogy gyönyörű látvány.

Tövébe mondják, aranyra lelhetsz,

De azért a kincsért sokat kell tenned.

Menni a célig és nem feladni,

Őszinte embernek megmaradni.

Minden nap egyszerűen,

Minden nap nagyszerűen.

Teszem a dolgom amerre járok,

Ha bajban leszek, majd én is kiáltok.

Létem még mindig a holtomiglan,

De még itt vagyok, járom az utam.

Számba sült galambok nem repülnek,

Álmaim idővel majd teljesülnek.

Minden nap egyszerűek,

Minden nap nagyszerűek.

Minden nap,minden nap tovább …

Mese

Ismét itt.

Valamikor ezer éve elkezdtem, azaz belekezdtem egy mesébe, amivel bevallom, mostnság nem igazán foglalkoztam. De attól nagyon szeretem még most is a mesék titokzatos világát, sárkányok, tündérek, boszorkányok ... Akár olvasni egy mesét, akár rajzfilm vagy mesefilm ... 

Mert a mese a lelkünkben él, nem számít a kor.

Mesevers

Volt egy lány, aki hol nem volt,              

A mosolya mindenkit elvarázsolt.

Mit hoz a sors, tátsd a szád,

El is jött érte a sárkány.

Hetedhét tengeren túlra vitte,

Hatalmas vára tornyába tette.

Várt rá örök sötétség és bánat,

Napsütést többé már sose láthat.

Táplálta a remény, nem adta fel,

Álmodott megmentő ezrekkel.

És egy nap jött is a hős,

A történet innen már ismerős.

Ki veszélyt hírből sem ismert,

Tele volt sárkányölő fegyverrel.

Sikerrel járt a megmentésben,

A mesének most így van vége.

Boldogan éltek még meg nem haltak,

Örültek minden egyes napnak.

Ha nem hiszed, hát járj utána,

Amíg el nem viszi a kánya.                      

A harc asszonya ...

Vagyok újra.

De amíg szépen süt a nap,igyekszem ki a levegőre. Szép őszi napsütés, séta a terv. Majd még leszek.

És egy saját vers újra.

Most egyenlőre ennyi. 

A harc asszonya

Élt egyszer egy háborúban edzett asszony,

Kinek ereiben a harc tüze parázslott.

Tekintete sűrűn tüzes villámokat hányt,

A csatákban is mindig az élen járt.

A másik énje viszont a békére szomjazott,

Hiszen szeme túl sok szenvedést látott.

Nyugalomra,csendes esti órákra vágyott,

De nem beszélt erről,mélyen hallgatott.

Kevesen értették volna ami benne zajlik,

Hogy lelkében a két Én igen sokat csatázik.

Most hova merre? Döntenie kell hamar,

Lassan indul a had,felhangzik  a csatadal.

Elindult hát vigyázva nagy csatákat vívni,

Ahol az otthona,oda éppen visszatérni.

Önmagára vigyázni,kicsit világot váltani,

Ahol minden szép,és lehet szépen élni.

( Mert  akinek a szívében

a remény nem halt még meg,

Minden nap egy harc,

amit magunkért vívunk meg. )

Vissza Veronikához ...

A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, de mégis úgy dönt: megöli magát. Bevesz egy maréknyi altatót, de nem egyszerre, hanem egyesével, hogy bármikor meggondolhassa magát, ha úgy alakul.
Egy idegklinikán tér magához, ahol orvosa közli vele: napjai vannak hátra csupán. És erről a pár napról szól a könyv.

Én abba a csapdába estem, hogy már az első oldalak után temettem a lányt. És ha innen nézem, akkor pozitív értelembe csalódtam, mert élve távozik a klinikáról. Azaz a távozás kicsit túlzó, mert megszökik.

De mennyire másképp viselkedik az ember, ha már nincs mit vesztenie, mivel meg vannak számlálva a napjai. Amikor nem érdekli ki mit mond, nincs az állandó mindenkinek megfelelés, azt tehet, amit akar. 

( Mivel nem tudja, hogy az orvosa csak kísérletezésből mondta neki, hogy halálán van.)

Megtalálja a szerelmet, megtalálja önmagát újra, meg is szereti magát az új tulajdonságaival együtt, amik mindig is ott voltak benne, csak nem merte előhívni magából, mert az állandó „mindenkinek megfelelni” felemésztette mindennapjait. Visszatér az elfelejtett, illetve magában elfojtott dogokhoz is,mint például a zene.

Újra zongorázik. Amikor kedve tartja. Magának. Még bezárva. De bizonyos fokig szabadon. BEZÁRVA, DE SZABADON.

De az életbe hosszú távon nem lehet ezt játszani, hogy ÉLJ ÚGY, MINTHA BÁRMELYIK NAP ÉLETED UTOLSÓ NAPJA LENNE. De meg kellene tanulnunk (tanulnom) örülni minden egyes napnak, mert lehet nem is világrengető dolgokat, de apró csodákat tartogatnak a napjaink.

Vagy csak tenni érte, hogy történjen valami. Egy kis boldogság minden nap. Mert lehet. És megérdemeljük. Még ha szürke is az ég felettünk. 

Merjünk önmagunk lenni, mindenki lehet lent és fent, szomorú és vidám hangulatokkal teletűzdelt kis életünkbe.

Még leszek … De most megyek tovább.

Újra zene ... És új vers

„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.”
Kodály Zoltán

Minden perc zene, csak figyelni kell, meghallani a dallamát mindennek. A lehulló levél is ad hangot, lehet gyengébbet, és ezért nem vesszük észre. Álljunk meg a sietős napokba pár pillanatra, és meghalljuk. Akár otthon vagyunk, akár a természetbe vagy a munkahelyen. Mert zene nélkül mi lenne velünk?!

ZENE NÉLKÜL

Zene nélkül próbáltam elképzelni a világot,

Gondolhatod, mennyire megijedtem akkor.

Zene nélkül kiürülnek a parkok és terek,

Zene nélkül nem ugyanazok az emberek.

Zene nélkül más lenne az élet,

Zene nélkül én is jobban félek.

Mert a hangok sorát ha értem,

Lelkemben a dal sose ér véget.

Zene nélkül el se tudnám képzelni a világot.

Zene nélkül meg már mindegy kinek játszom.

Veronika

Veronika meg akar hallni. Elolvasva.

Ismét egy könyv, amit még egy párszor el kell olvasnom, hogy megértsem. Illetve értem, és tetszik is minden mondanivalója, de ahhoz hogy mit adott Nekem, milyen érzések kavarogank bennem, korai lenne idehoznom.
Bár amilyen vagyok, már az első oldalak után temettem szegényt. Ha már öngyilkos akar lenni, és meg is teszi, az orvos is ezt hangoztatja neki, és hát a könyvnek is megtévesztő címe van. Aztán végül is a regény végére minden szép és jó lesz. Ha valakinek módja adódik rá, csak ajánlani tudom.
A gondolataim helyett (ami késik,nem múlik) pár idézet a könyvből:

"Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel a égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak."

"Minden ember egyszeri és megismételhetetlen– a tulajdonságaival, az ösztöneivel, az örömeivel és a kalandjaival együtt."

"Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének."

" - Bolond az, aki nem képes kifejteni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek.
- Mindannyian éreztünk már ilyet.
- Így vagy úgy, mindannyian bolondok vagyunk."

"- Mi történt? – kérdezte Veronika.
- Semmi – válaszolta Eduard, és segített neki fölállni. – Illetve, azt hiszem, hogy csoda: kaptunk még egy napot.

Legalább minden újabb napot csodaként él meg. Hiszen valóban minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben."

Otthonom

Jöttem, itt vagyok. Üdv nektek.

Még mindig az olvasás köt le jobban, és majd igyekszem leírni a gondolataim a könnyvel kapcsolatba,még ha nem is teljesen vidám a témája ...

Hideg van odakint,ősz lett. De kimozdulni a szabadba,ha nem esik, lehet. Néha jólesik egy nagy séta. 

És sokat utazok, de az est végére hazatalálok. Mert itt az otthonom.  

Otthon

Itt születtem, a gólya hozott, mondják,

Csak letett valahol, és fojtatta az útját

Lassan felnőttem, és itt vagyok,

Szívből érzem, ez az otthonom.

Az összes utca nevét tudom majdnem,

Minden kavics vidáman köszön nekem.

Fülemmel hallom az utca mit dalol,

szememmel látom,hány ember lohol.

Legtöbbjüket név szerint is ismerem,

Mert itt születtem,itt van a helyem.

Köszönet

Köszönet mindenkinek aki néha olvas. És ezáltal engem is megismer. A gondolataim, és talán egy kicsit engem is. 

Én is ezért olvasok. Meg mert szeretek. 

Hangok a fejembe ... Kicsit másképp.

„Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja.”

Paolo Coelho

Ez van. Az örökös feszélyezve érzés. Meg hogy nem vagyok elég jó. Magamnak sem. Azok a belső hangok a fejembe. Pedig küzdök ellene, néha sikeresen, máskor kevésbé. Egy jó ideig elhallgat, és amikor már végre úgy érzem, végre „magam” vagyok, hirtelen bukkan fel ismét a semmiből. És gúnyos hangon kérdezgetni kezd …

 OK, nem figyelek rá. Másfele járok gondolatba. Próbálok minél több pozitív dolgot magam elé képzelni, jó dolgokra összpontosítani. És nem hagyom tovább, hogy erősebb legyen. Le tudom győzni, van erőm, van sok jó ember, aki segítene is ha szólnék neki, de egyedül akarom végigcsinálni ezt is. Bár okosabban tenném, ha segítséget kérnék. Fogok is. Csak erősnek kell maradnom.

Lassú lépésekkel a kitűzött cél felé haladok.

Tényleg ősz van

Nincs mellébeszélés. Hüvös nappalok,hideg esték. És gyakran esik. Október eleje van, elmaradt a "vénasszonyok nyara".

Pedig lehetett volna még pár pillanatig jobb idő, csakhogy jobban hozzászokjunk a gondolathoz. hogy nemsokára eljön a nagy begyújtások ideje.

Elég fázós vagyok magam is. Majd közelebb ülök néha a kályhához. És ha nem segít felmelegedni, be is gyújtok. 

József Attila : Ősz

Tar ágak-bogak rácsai között

kaparásznak az őszi ködök,

a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,

de szuszogó mozdonyról álmodik

a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb

tollászkodik és hosszan elborong.

A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,

a pirosító kedvü oda már,

oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,

a gyár körül az ősz ólálkodik,

hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,

de nem hittem, hogy itt van, ily közel,

hogy szemembe néz s fülembe morog.

Ipiapacs

„A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
- Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
- Rejtőzz el az emberi szívben - válaszolt a Mester. - Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.”

Anthony de Mello

Bújócska szemtől  szembe. Vagy rejtőzködés mindenki elől .Állandósul a játék, van energia. Néha van értelem a lehetetlenbe is. Ne kérdezz, hagyj játszani, annyira jó.
És amikor megtalálnak kicsiny rejtekembe,én leszek a fogó? Vagy maradjak állandóan az aki csak bújni akar? A világ és mindenki elől? Ha akarnak,úgy is megtalálnak a dolgok, mint az emberek is. De a játék öröme az kell ...
Akár bújócskázunk,akár labdázunk. De legbelül talán bevallom,hintázni szeretnék. Oda bújok,majd el,mert ott legalább tudom jobban alakítani,mikor vagyok fenn,és mikor lent. A mozgásra meg igény is van.
De addig is ipiapacs,én vagyok az aki még bújni akar.

Brida

Sziasztok.
Mint már említettem,mostnság olvasok,az írást meg egy időre hanyagolom.
Coleho Brida című könyve volt az amelyiket utoljára most kézebe vettem,és mint oly sokszor,most is úgy jártam,hogy nem igazán akartam letenni,csak akkor megint ott atrtok,hogy nincs mit olvasnom.Lehet találni manapság már mindenütt jó könyvet,és maradok a könyvtárnál.A nyomtatott betűnél.
Nem is tudok mit mondani,miért is olvassa el bárki. Mert egy jó könyv. És mert olvasni jó :)

"Brida, a fiatal és gyönyörű ír nő az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja. Találkozik egy bölcs férfival, aki megtanítja, hogyan győzze le a félelmeit, és egy érett nővel, aki megmutatja neki, hogyan táncoljon a világ rejtett dallamára. Mindketten meglátják a Bridában rejtőző különleges képességeket, de hagyják, hogy egyedül induljon felfedezőútjára. Brida igyekszik megismerni a sorsát, keresve a kényes egyensúlyt szerelmi kapcsolata és új, egyre inkább átlényegülő önmaga között. "

Ha nem vers,akkor most pár idézet belőle,mármint a könyvbő l:

"Rengeteg kártyalap..., de ugyanannak a paklinak a részei. Ahhoz, hogy megértsük az üzenetüket, mindegyikre szükségünk van, mindegyik egyformán fontos. Ilyen a lélek is. Az emberek mind összefüggnek egymással, akárcsak a kártyapakli lapjai."

„Az emberek azért ajándékoznak egymásnak virágot, mert a virágban benne van a Szerelem igazi értelme. Aki megpróbálja birtokolni, az látja, hogy mint hervad el a szépsége.”

„A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.”

„Félek a haláltól, de nem akarom elszalasztani az életet. Félek a szerelemtől, mert olyan dolgok kapcsolódnak hozzá, amiket emberi ésszel nem lehet fölfogni: hatalmas a fénye, de az árnyéka megrémiszt.”

„Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne (...). Még egy álló óra is pontos napjában kétszer.”

„Minél jobban megérted önmagad, annál jobban megérted a világot is.”

„Nem a magyarázatok visznek előre, hanem az akarat, hogy továbbmenjünk.”

Szünet vége ...

Szép napot.

Nem voltam ismét jó ideje erre. Nincs kifogás, zajlik az élet, én meg próbálom tartani a lépést a változásokkal. 

És ha nem is mindig megy, azért az igyekezet megvan bennem. A világ állandóan változik, Mi is, és igen, ez is a természet rendje. És jó dolog a változás, hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Az meg csak rajtunk áll, mit hozunk ki belőle. Ha a rossz irányba, akkor fordítani kell rajta. Hiszen mint már említettem, örökké nem eshet. És egy kiadós eső után gyönyörű dolog tud lenni a tündöklő szivárvány.

A mai versem a multkori gondolataim eggyikét tükrözi, most nincs kedvem visszakeresni, amikor gondolkoztam rajta, hogy abbahagyom. Pár átgondolt nap után végül is rájöttem, maradok. A szünet meg csak szünet volt.

Reményik Sándor : Szünet
Csak zengedezett halkan a tücsök. 
Egyszer elhallgatott.
Úgy éreztem: a hideg holdvilágban 
Egy pillanatra minden megfagyott. 
Elállott a mindenség szívverése
A kis éjféli dalnok szünetén.

Vajjon érez ilyesmit valaki, 
Ha elhallgatok én?

Vigyázva

Szép napot. Még vagyok. És megvagyok, ha kérditek jól is. 

Valami van bennem,amit pontosan nem tudok leírni most. Csak ülök csendbe. A versek a fejembe nem igazán akarnak előjönni,hiába csábítgatom őket. Lehet fel kellene előbb valahova mondani,mert két perc múlva másfele járok már gondolatba. egy kicsit a múltba, és próbálok előre is nézni.

A szürke hétköznapok egyhangúsága néha rosszul hat rám. Talán ezért maradok kis szobám rejtekébe,mert itt biztonságba érzem magam. És találok valamit, ami jobb kedvre derít. Viszont hiányoznak az emberek is.Néha.

De ha lehunyom a szemem,egy olyan világba kerülök,ahol jó. De nyitott szemmel mégis jobb megindulni. Nem akadok bele semmibe. Vigyázok magamra. 

A mai vershez nem fűzök hozzá semmit,csak annyit, hogy találtam,és most ez tükrözi a hangulatom leginkább.

Radnóti Miklós: Az illatod bolondja
Az illatod bolondja voltam,
úgy hajtottam hozzád a fejem,
mint télen illatos, idegen
párás virágokhoz, amelyek
japán vázában remegnek egy
alkonyuló szobának asztalán
és az illatuk a nyárról mesél.
Oly vigyázva, halkan csókoltam
meg az ajkad, hogy szirmod ne hulljon
és sokáig megmaradjon nekem,
de hiába, az illatod elszállt
és én egy régi parfőmnek fájó
emlékét hegedülöm el most
emlékezőn a papiroson.