ZELK Zoltán : Van az asztalfiókban
. . .
Van az asztalfiókban egy könyve is
apának, egy költő írt abba verset: József Attilának hívták azt a költőt. Meghalt. Mosni járt az anyja. Kisebb volt, mint én, amikor
elveszett az apja. Apa szokta elmesélni ezt nekem vasárnap, ilyenkor aztán én
nagyon szeretem az apámat. Verset is olvas a könyvből, azt, mikor az anyja
kosárral ment a padlásra, őt meg sírni hagyta . . . Azt is elolvassa, én meg
hallgatom nevetve, hogy csinálja ,,Brumma, brumma, brummadza", a medve.
Meg a pösze kis malacról, hogy olyan a falka, ahány malac, ondolálva van annak
a farka! Ilyen gazdag, aki költő, kérdezem apámat: övé a sok medve, malac, s a
réten a nyájak? Mind-mind az övé volt - mondja -, erdők, hegyek, rétek, s ami
nagyobb a világnál: szíve a szegénynek! A szegénynek gondja-baja mind-mind az
övé volt, mert ő is, az ő szíve is a szegényeké volt. - Akkor ő is olyan volt
hát - kérdezem apától -, akkor ő is éppolyan volt, mint Petőfi Sándor? Mint
Petőfi, akinek a versét megtanultam, s el is mondtam nemrég, mikor ötesztendős
múltam: anyának is volt egy tyúkja, az is itt lakott bent, s ha akarta, az
asztalra, az ablakba röppent . . . Kicsi vagyok, de nemsoká felnőtt leszek
mégis, veszek majd egy könyvet, s abba verset írok én is, beleírok én majd abba
mindent, amit látok: enyém legyen, beleírom az egész világot!
Nekem nem könyvem van. De ide néha megpróbálom beleírni az egész világot. Vagy a világom ... Mert néha kell. Más gondolatok meg elférnek a fiókba ... Majd leporolom őket idővel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése