Vannak napok és hetek és órák,és egy gyenge pillanatomba írtam a következő versem,amiről egy nagyon kedves barátom mondta,hogy neki ez a kedvence,mert ebben benne vagyok és teljesen eltaláltam és megírtam azt ami leginkább jellemez.

Barátaimnak

Már megint én lettem a célpont, érdekes,

Hát jó, legyen ahogy kell, ÉN elviselem.

De ha majd én is egyszer kinyitom a számat,

Megfogtok lepődni, és nem lesz majd bocsánat.

Hisz kimondom én, ami a szívemen a számon,

És az se érdekel, ha utána kitörlitek a számom.

De hogy miért mindig pont én legyek a hibás,

Az emberek többsége mind irigy, ez nem vitás.

Érdekesebb dolog a másiknak bajt keverni,

Mint kiállni a világ elé, és őszintének lenni.

De hogy mit értek el vele, ezt csak ti tudjátok,

Keveritek a dolgokat, eljátszva a barátságot.

Én se vagyok tökéletes, és senki se az talán,

Régóta nem tökéletes már ez a szép kis világ.

Én miért merek veletek mindig őszintének lenni?

Hogy tudok mindig mindenen nevetni?

Hogy nem érdekel a világ véleménye rólam?

Hogy mit mondanak mások, nem érdekel régóta.

Úgyse lehet mindenki ízlésének folyton megfelelni,

Vagyok aki vagyok, nekem így jó, szeretek nevetni.

És ha nem vagyok mindig a legőszintébb veletek,

Szólajtok rám, hisz veletek egy hajóba evezek.

Megjátszom magam vagy nem. Hol a határ?

Kidönti el, nekem mi a jó, idegen vagy barát?

Egyik se, ez a döntés mindig csakis rajtam áll,

Fogadj el vagy hagyj el, a döntés most rajtad áll.

Én mindig másként fogok a dolgokhoz állni,

Lehet, hogy így nem jó, de legalább egyedi.