És itt a Február, lassan annak is a közepe, én meg el vagyok veszve valahol a végtelenbe.
Még mindig csönddel igyekszem magam körülvenni, amikor meg kevesebben hallanak vagy látnak, eldúdolom ami a szívem bántja.
Igyekszem idén is sokat olvasni, verselgetni is, néha jónak is kell lennem, és van, hogy el is utazok egy pillanatra a közelbe, mozi vagy egy rövid kikapcs idejére.
Mostanság valahogy ezek a sorok jutnak eszembe gyakran:
Szeitz János: Vidám dalt szeretnék
Vidám dalt szeretnék énekelni veled,
Együtt kószálni jókedvű városokban,
Látni élet mámorától csillogó szemed
S együtt feledni kába múltunk bánatát.
Messze szállni, kedvesem, szép lenne veled,
A hajnal friss örömével szállni át
Derűs századok, hegyek, tengerek felett,
S együtt feledni kába múltunk bánatát.
Egy csöndes szobában együtt lenni veled,
Öledbe hajtani fejem, míg egymásban
nyugtot lel szemünk, ébren élni álmaink,
S együtt feledni kába múltunk bánatát.
Majd csal eljön az a nap, hogy újra vidáman ...
Több dolog is van, amit felírtam erre az évre, újra vidámnak lenni az elején van. Néha nehezebb mint gondolnánk, vagy csak mi magunk látjuk borúsabban a dolgokat?
Kicsi vagyok ehhez is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése