Maradok még

Sziasztok. Már megint esik.

A harmadik nehéz szó előtt valami könnyebb téma. 

„ A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll”  Albert Schweitzer

Talán ezért van az az érzés bennem, hogy nem tudom abbahagyni az írást(bár nagyon gyakran megtalál a gondolat), nem tudok nem olvasni, és nem tudok néha nem írni. Szükségem van ilyen táplálékra, mert jó dolog. És ha van saját gondolatom, amit meg szeretnék osztani a világgal, itt megtehetem könnyebben. Nem mintha máshol nem hallgatnának meg, de ez is egy mód arra, hogy közöljek valamit magamról, magamból adjak, megosszam ami épp bennem van. Ami épp foglalkoztat. 

Nem tudom, ki az aki olvas, de köszönöm mindenkinek. Mert Ők meg akarnak ismerni, azaz ez az oldalam is érdekel másokat. Kicsit lírai, kicsit rózsaszín szemüveg felvevős, kicsit másképp gondolkodó, kicsit befelé forduló, csendet kereső, ám általában dúdolok, ha túl nagy csendek vesznek körbe. 

A versek meg sohase fogynak el. Illetve lehet belőlem igen, de amíg találok klasszikus írásokat, addig el is hozom őket. 

De most ki kell mennem az esőbe, mert szeretek sétálni olyankor, ah esik. Régi téma újra. És talán játszani is lehet még kint, attól hogy esik.

Üdv mindenkinek.

Túrmezei Erzsébet:Kő az úton

Gondolod kerül életed útjába egyetlen gátló kő is hiába?

Lehet otromba,lehet kicsike,hidd el,ahol van,ott kell lennie!

De nem azért,hogy visszatartson téged,sem hogy lohassza kedved,merészséged!

Jóságos kéz utadba azért tette,hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ,aztán kezdj el beszélni róla Isteneddel.

Őt kérdezd meg milyen üzenetet küld azzal az akadállyal neked!?

S ha a lelked Istennel találkozott, utadba minden kő áldást hozott!