Egy kis őszi depresszió és az utolsó versem

Sziasztok.
Azt mondják, a jó pap is holtig tanul. Hát igyekszem tanulni én is, bár nekem nehezebb néha. Igyekszem nem odafigyelni a bántó szavakra és megjegyzésekre, de ha állandóan csak negatív dolgokat hallunk magunkról, akkor előbb-utóbb belefáradunk idővel a magyarázkodásba, és belenyugszunk, hogy romlottak vagyunk. Meghagyjuk az embereket ebbe a hitbe, mert örökkön magyarázkodni nem éri meg. Belefáradunk. Megrogyik a láb, és már hosszabb ideig tart az újbóli felkelés a padlóról. És nem tudunk egyenesen járni többet, elhúzódunk félre. Mert mindenkinek fontos mit gondolnak róla mások, hiába mondjuk, hogy nem. Amit a világnak adunk, azt kapjuk vissza. Örök körforgás, de ez se igaz mindig.
Ha valaki soha nem bánt másokat, sőt segítőkés, rendes, kedves, akkor hol az igazság? Ha kedvességet adunk a világnak, és vissza csak bántás jön, rossz helyen és időben vagyunk.
Visszakanyarodva a régi témák egyikéhez, lehet hangosabban kiabálok segítségért és értelemért, hogy lássak is ne csak nézzek, és értsek is ne csak halljak. De ehhez is idő kell.

És ezek után elérkeztem az utolsó vershez. Ami címben utolsó, a folytatás meg kiderül. Énekes úgyse lehetek, marad a fióknak írogatás, és aztán meg némelyik ide is elkerül, ha születnek új sorok.
De most megyek, majd leszek.
Kellemes napsugaras őszt mindenkinek.

Az utolsó vers

Holnaptól már nem találnak a szavak,

Engedem, hogy a sorok elakadjanak.

Valahol a papír és a ceruza közt,

Oda most üresség költözött.

Ennyi volt megírva, költő és vers elválik,

Leteszem a tollat, többet nem hiányzik.

Ne keress értelmet, nincs e sorok között,

Nem talál most jó szó, biztos elköltözött.

Maradok még

Sziasztok. Már megint esik.

A harmadik nehéz szó előtt valami könnyebb téma. 

„ A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll”  Albert Schweitzer

Talán ezért van az az érzés bennem, hogy nem tudom abbahagyni az írást(bár nagyon gyakran megtalál a gondolat), nem tudok nem olvasni, és nem tudok néha nem írni. Szükségem van ilyen táplálékra, mert jó dolog. És ha van saját gondolatom, amit meg szeretnék osztani a világgal, itt megtehetem könnyebben. Nem mintha máshol nem hallgatnának meg, de ez is egy mód arra, hogy közöljek valamit magamról, magamból adjak, megosszam ami épp bennem van. Ami épp foglalkoztat. 

Nem tudom, ki az aki olvas, de köszönöm mindenkinek. Mert Ők meg akarnak ismerni, azaz ez az oldalam is érdekel másokat. Kicsit lírai, kicsit rózsaszín szemüveg felvevős, kicsit másképp gondolkodó, kicsit befelé forduló, csendet kereső, ám általában dúdolok, ha túl nagy csendek vesznek körbe. 

A versek meg sohase fogynak el. Illetve lehet belőlem igen, de amíg találok klasszikus írásokat, addig el is hozom őket. 

De most ki kell mennem az esőbe, mert szeretek sétálni olyankor, ah esik. Régi téma újra. És talán játszani is lehet még kint, attól hogy esik.

Üdv mindenkinek.

Túrmezei Erzsébet:Kő az úton

Gondolod kerül életed útjába egyetlen gátló kő is hiába?

Lehet otromba,lehet kicsike,hidd el,ahol van,ott kell lennie!

De nem azért,hogy visszatartson téged,sem hogy lohassza kedved,merészséged!

Jóságos kéz utadba azért tette,hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ,aztán kezdj el beszélni róla Isteneddel.

Őt kérdezd meg milyen üzenetet küld azzal az akadállyal neked!?

S ha a lelked Istennel találkozott, utadba minden kő áldást hozott!

Segíts/ég

Sziasztok.
Elveszve, valahol mindig úton, út közbe, keresem az utat, keresem magam, a szavakat, amik elmaradtak tőlem mostanság. Lehet ennyi volt. 
Nem köt le az írás. Más gondolatok járnak a fejembe. De van még napi feladat is.

Marad a magunkba dúdolás, a magunkba megbeszélni a dolgokat, és nem kibeszélni senkinek. Nem akarunk gödröt ásni és beletemetni a szavaink. Mert vannak még bennünk olyan szavak és mondatok, amik erőre várnak. És ki fognak jönni idővel. Barátkozunk a dolgokkal, és elfogadunk minden segítséget. Illetve ha tudnánk segítséget kérni, biztos találnánk is nem egy olyan embert akik segítene, már csak avval, hogy meghallgat. 
De ezt általában csak akkor mondjuk ki, ha már nagyon is lent vagyunk, a magunk által okozott és létrehozott út, gödör vagy bármi más alján. Illetve már rohanunk lefelé. Valahova, ami nem a legjobb irány. Volt, amikor azt hittünk, minden rendbe lesz, az idő megoldja. Vagy így, vagy úgy. Vagy mi megyünk tönkre, és az is egyfajta részletmegoldás. Mert az egó vagy a bármi nem hagyja hogy belénk lássanak mások. 
És ekkor jön csak a segítség kérés, mert amíg van kiút, meg akarjuk találni. De egyedül nem megy. Ezért nehéz ez, mert evvel eláruljuk, hogy gyengék vagyunk. 
Pedig nem. Aki belátja, hogy baj van és mer segítséget kérni, abban van erő. És ha hajlandó el is fogadni a segítséget, minden rendbe lesz újra. Hinni kell csupán benne, és kiállni, és bevallani hogy segítségre vágyunk. Csak a kiabálásunk elviszi a szél. 

Engem is elragad a szél, ha nem vigyázok, illetve vigyázok, de attól még elfújhat ... Tégla a zsebekbe, és irány tovább ...

Sajnálom

Sziasztok.
Találtam megint olvasnivalót, illetve amivel kapcsolatba lehet újra saját kis gondolatokat megosztani a világgal.
Egy olyan írás amely taglalja a három legnehezebben kimondható szavunkat, amelyek közül az egyik a SAJNÁLOM.

Rengeteg dolog vesz körül bennünket az életbe, illetve mondunk és teszünk dolgokat, amiket nem úgy gondolunk, hanem hirtelen felindulásból olyan szavakat mondunk, vagy dolgokat teszünk, amit nem úgy gondolunk, és a következő pillanatba már meg is bánjuk, és akkor tényleg tud segíteni ha nyíltan és komolyan kimondjuk, és teljes szívünkből úgy is gondoljuk, hogy sajnáljuk. Lehet nem változtat semmin, de ha meglássuk a másik szemébe, hogy tényleg, annyira komolyan gondolja, ahogy mondja is, el lehet hinni neki.
És lehet sajnálnunk a múltba elkövetett hibáinkat, de azon meg már nem tudunk változtatni. És azokat akkor követtük el, és akkor abban a pillanatba úgy éreztük,helyesen cselekszünk. És csak az idő ad rá választ erre is. De időnk van, sajnálni meg mindig is fogunk dolgokat, amiket nem tettünk meg, vagy megbántottunk valakit, és hogy nem volt alkalmunk bocsánatot kérni a viselkedésünkért, és kimondani neki, hogy sajnálom. Tényleg, őszintén.

Egyenlőre ennyi mára, majd leszek még, és hozom a következő szót is, addig is minden jót mindenkinek aki erre téved.

Október

Üdv mindenkinek.

Erre jártam,benéztem, új hónap, a tervek a régiek, én is a régi vagyok. Még mindig gondolkodóba, vajon hova tovább. De ami a lényeg, minden út a cél felé az első lépéssel kezdődik, és azon túl vagyok. Kismillió lépés áll még előttem, de bizakodó vagyok.

A levelek már nehezen maradnak fent a fák ágain, egyre hűvösebbek a nappalok és az éjszakák. Hiányzik a természetbe való botorkálás, de majd lejutok, mert közel az erdő. Sétálni meg szeretek a fák közt, mert csendes most megint. Illetve csak a levelek és az apró ágak reccsenése töri meg a harmóniát. A gesztenyefákat kerülöm egyedül, mert veszélyes alattuk sétálni. A gravitáció jobban érvényesül azon a részen, és nem kellemes ha az ember fejére esik. De ilyen szeszélyesek az őszi napok mindenhol.
És nemsokára lehet sült gesztenyézni. Azt már várom megint.
Majd leszek, egyenlőre tovább állok, és kellemes őszi időt kívánok.  

Radnóti Miklós : OKTÓBER

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.