Hol volt,hol nem
volt,voltam én,voltak mások,és mégis valami furcsa üresség támadt most bennem. Próbálkoztam,de
mivel létezik az a szó hogy korkülönbség, evvel le is lehet zárni a dolgot.
Illetve mégse.
Mivel idővel kiderül,hogy
elég normális emberke vagyok,aki rendes/kedves , csak túl nehezen bízik meg
emberekbe, és nehezen tudja kimondani, hogyha valaki nagyon is tetszik
neki,vagy kedvel,vagy bármi. Nem beszélek trágárul,ritkán káromkodok,és ha nem
is teszek egyes fontos emberkékre mély hatást,nem dobálózok szívecskékkel
rögtön,az nem azt jelenti,hogy nem fontos az illető számomra.
Persze lehet dobálózni a
szavakkal,hogy Én annyira aranyos vagyok,és az egyik legrendesebb emberke akit
az utóbbi időben megismertek egyesek,csak hát a kettesek mindig is többen
lesznek. És ha esetleg meg akarod kérdezni,mi is az ami változott,hiszen amikor
én akartam közelebb kerülni,jött az hogy idősebb vagyok,most meg … Mi
változott?Ugyanaz vagyok,mint 3 hónapja kb. És mégse ugyanaz. Hogy mi
változott?Nem tudom,illetve igen,csak nem vallom be. Még mindig a korom,meg a bizalmatlanságom
a világgal szembe,hogy kikosaraznak,vagy kinevetnek,ha beszélni akarsz róla,ami
a szívemen,a számon. Ami a szívemet nyomja. Mert mindig ez a mindenen túlgondolkozós,nem
belevágni semmibe,mert félek,hogy megsebzem magam. Megégek vagy megütöm magam.
Igen,az vagyok,aki ha beleesik
egy gödörbe,és kimászik belőle,holnap megint csak arra járok,és csodában
bízok,hogy talán ma nem esek bele,és nem ütöm meg magam. Legalább is nem nagyon.
De aztán újra csak a
zuhanás… És egyre lejjebb … Lejjebb …
Mélyül a gödör,minél
többször esik az ember bele. De megtanultam fel állni,és mosolyogni újra.
Itt a vége,elfutok délre ...
Itt a vége,elfutok délre ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése