2013. október 31., csütörtök

Idézetes ...

Üdv mindenkinek.
Nem vagyok itt, annyit azért máshol se, de azért elvagyok. Az olvasás most leköt, a verseimmel kapcsolatba majd még lesznek, de most nincs. Vázlatok igen, a folytatásra várva.
Második tavasz van most odakint, csak annyiba változott a kép, hogy most a lehulló levelekkel kapcsolatba kell úgy látni, hogy mindegyik egy szép virág.

Találtam egy idézetet megint, ami tetszik,és úgy éreztem itt a helye. A mondanivalója végett is, mert tényleg minden ember más és más. És mégis eggyek vagyunk.


„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól” - John Donne.
A fenti idézet Ernest Hemingway Akiért a harang szól című regényének mottója.

Leszek még majd nemsokára.

2013. október 27., vasárnap

Egy vers, amit mostanság találtam

Üdv.
Mivel sok a vers, ismét mástól hoztam. És ami nagyon megtetszik, azt megosztom itt.

Kint süt az őszi nap, szép időnk van.
De olvasni jó ebbe az időbe is. 

  
Dsida Jenő : A Semmi álma

Elszenderült a Semmi
És azt álmodta, hogy Valami lett,
S az a Valami - én vagyok!

És azt álmodta, hogy a messzeségben
Előttem egy szent Cél ragyog,
Egy ismeretlen Cél,
Amely felé megyek, megyek...

És jönnek szembe utasok
És kérdeznek: honnan jössz?
És felelek rá: nem tudom!
És kérdeznek: hová mégy?
És felelek rá: nem tudom!

Lopódzva jő az Alkony, -
Lilába olvadnak a zöld mezők
És szürkébe a kék hegyek,
És én fáradtan, csüggedt fővel
Megyek, megyek!... -
- - - - - - - - - - - - - - - - -
Milyen furcsákat álmodik a Semmi!



2013. október 24., csütörtök

Egy kis öröm kell ... Minden nap

Minden nap van valami, ami örömöt okoz. Egy kis dolog, de örömteli.
Az utóbbi időben Nekem ez az olvasás. Nagyon bele tudom magam élni a történetek sokszínűségébe. Van, hogy le se tudom tenni, csak még egy oldalt mára.
Most nem sokatmondó, szórakoztató regényt kerestem. Találtam is, haladok is vele. 
Az  írást felváltja az olvasás. 
Leszek még itt is új írásokkal később. De most még olvasok egy ideig.

Próbálkozások dalszöveg írással kapcsolatba.  

Minden nap
A világ szürkévé tett
És létem a holtomiglan,
Bennem a múlt és minden emlék,
Várom, a sorsom beteljesüljék,
Teszem a dolgom nem kell dicséret,
ide születtem,itt kell, hogy éljek.
Minden nap egyszerűen
Minden nap nagyszerűen

Látom a ködös szivárványt,
Hidd el, hogy gyönyörű látvány.
Tövébe mondják, aranyra lelhetsz,
De azért a kincsért sokat kell tenned.
Menni a célig és nem feladni,
Őszinte embernek megmaradni.
Minden nap egyszerűen,
Minden nap nagyszerűen.

Teszem a dolgom amerre járok,
Ha bajban leszek, majd én is kiáltok.
Létem még mindig a holtomiglan,
De még itt vagyok, járom az utam.
Számba sült galambok nem repülnek,
Álmaim idővel majd teljesülnek.
Minden nap egyszerűek,
Minden nap nagyszerűek.

Minden nap,minden nap tovább …

2013. október 22., kedd

Mese

Ismét itt.
Valamikor ezer éve elkezdtem, azaz belekezdtem egy mesébe, amivel bevallom, mostnság nem igazán foglalkoztam. De attól nagyon szeretem még most is a mesék titokzatos világát, sárkányok, tündérek, boszorkányok ... Akár olvasni egy mesét, akár rajzfilm vagy mesefilm ... 
Mert a mese a lelkünkben él, nem számít a kor.

Mesevers
Volt egy lány, aki hol nem volt,              
A mosolya mindenkit elvarázsolt.
Mit hoz a sors, tátsd a szád,
El is jött érte a sárkány.

Hetedhét tengeren túlra vitte,
Hatalmas vára tornyába tette.
Várt rá örök sötétség és bánat,
Napsütést többé már sose láthat.

Táplálta a remény, nem adta fel,
Álmodott megmentő ezrekkel.
És egy nap jött is a hős,
A történet innen már ismerős.

Ki veszélyt hírből sem ismert,
Tele volt sárkányölő fegyverrel.
Sikerrel járt a megmentésben,
A mesének most így van vége.

Boldogan éltek még meg nem haltak,
Örültek minden egyes napnak.
Ha nem hiszed, hát járj utána,
Amíg el nem viszi a kánya.                      

2013. október 20., vasárnap

A harc asszonya ...

Vagyok újra.
De amíg szépen süt a nap,igyekszem ki a levegőre. Szép őszi napsütés, séta a terv. Majd még leszek.
És egy saját vers újra.
Most egyenlőre ennyi. 



A harc asszonya
Élt egyszer egy háborúban edzett asszony,
Kinek ereiben a harc tüze parázslott.
Tekintete sűrűn tüzes villámokat hányt,
A csatákban is mindig az élen járt.

A másik énje viszont a békére szomjazott,
Hiszen szeme túl sok szenvedést látott.
Nyugalomra,csendes esti órákra vágyott,
De nem beszélt erről,mélyen hallgatott.

Kevesen értették volna ami benne zajlik,
Hogy lelkében a két Én igen sokat csatázik.
Most hova merre? Döntenie kell hamar,
Lassan indul a had,felhangzik  a csatadal.

Elindult hát vigyázva nagy csatákat vívni,
Ahol az otthona,oda éppen visszatérni.
Önmagára vigyázni,kicsit világot váltani,
Ahol minden szép,és lehet szépen élni.

( Mert  akinek a szívében
a remény nem halt még meg,
Minden nap egy harc,
amit magunkért vívunk meg. )

2013. október 18., péntek

Vissza Veronikához ...

A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, de mégis úgy dönt: megöli magát. Bevesz egy maréknyi altatót, de nem egyszerre, hanem egyesével, hogy bármikor meggondolhassa magát, ha úgy alakul.
Egy idegklinikán tér magához, ahol orvosa közli vele: napjai vannak hátra csupán. És erről a pár napról szól a könyv.
Én abba a csapdába estem, hogy már az első oldalak után temettem a lányt. És ha innen nézem, akkor pozitív értelembe csalódtam, mert élve távozik a klinikáról. Azaz a távozás kicsit túlzó, mert megszökik.
De mennyire másképp viselkedik az ember, ha már nincs mit vesztenie, mivel meg vannak számlálva a napjai. Amikor nem érdekli ki mit mond, nincs az állandó mindenkinek megfelelés, azt tehet, amit akar. 

( Mivel nem tudja, hogy az orvosa csak kísérletezésből mondta neki, hogy halálán van.)

Megtalálja a szerelmet, megtalálja önmagát újra, meg is szereti magát az új tulajdonságaival együtt, amik mindig is ott voltak benne, csak nem merte előhívni magából, mert az állandó „mindenkinek megfelelni” felemésztette mindennapjait. Visszatér az elfelejtett, illetve magában elfojtott dogokhoz is,mint például a zene.
Újra zongorázik. Amikor kedve tartja. Magának. Még bezárva. De bizonyos fokig szabadon. BEZÁRVA, DE SZABADON.

De az életbe hosszú távon nem lehet ezt játszani, hogy ÉLJ ÚGY, MINTHA BÁRMELYIK NAP ÉLETED UTOLSÓ NAPJA LENNE. De meg kellene tanulnunk (tanulnom) örülni minden egyes napnak, mert lehet nem is világrengető dolgokat, de apró csodákat tartogatnak a napjaink.

Vagy csak tenni érte, hogy történjen valami. Egy kis boldogság minden nap. Mert lehet. És megérdemeljük. Még ha szürke is az ég felettünk. 
Merjünk önmagunk lenni, mindenki lehet lent és fent, szomorú és vidám hangulatokkal teletűzdelt kis életünkbe.
Még leszek … De most megyek tovább.


2013. október 16., szerda

Újra zene ... És új vers

„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.”
Kodály Zoltán

Minden perc zene, csak figyelni kell, meghallani a dallamát mindennek. A lehulló levél is ad hangot, lehet gyengébbet, és ezért nem vesszük észre. Álljunk meg a sietős napokba pár pillanatra, és meghalljuk. Akár otthon vagyunk, akár a természetbe vagy a munkahelyen. Mert zene nélkül mi lenne velünk?!

ZENE NÉLKÜL
Zene nélkül próbáltam elképzelni a világot,
Gondolhatod, mennyire megijedtem akkor.

Zene nélkül kiürülnek a parkok és terek,
Zene nélkül nem ugyanazok az emberek.

Zene nélkül más lenne az élet,
Zene nélkül én is jobban félek.

Mert a hangok sorát ha értem,
Lelkemben a dal sose ér véget.

Zene nélkül el se tudnám képzelni a világot.

Zene nélkül meg már mindegy kinek játszom.

2013. október 13., vasárnap

Veronika

Veronika meg akar hallni. Elolvasva.

Ismét egy könyv, amit még egy párszor el kell olvasnom, hogy megértsem. Illetve értem, és tetszik is minden mondanivalója, de ahhoz hogy mit adott Nekem, milyen érzések kavarogank bennem, korai lenne idehoznom.
Bár amilyen vagyok, már az első oldalak után temettem szegényt. Ha már öngyilkos akar lenni, és meg is teszi, az orvos is ezt hangoztatja neki, és hát a könyvnek is megtévesztő címe van. Aztán végül is a regény végére minden szép és jó lesz. Ha valakinek módja adódik rá, csak ajánlani tudom.
A gondolataim helyett (ami késik,nem múlik) pár idézet a könyvből:

"Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel a égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak."

"Minden ember egyszeri és megismételhetetlen– a tulajdonságaival, az ösztöneivel, az örömeivel és a kalandjaival együtt."

"Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének."


" - Bolond az, aki nem képes kifejteni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek.
- Mindannyian éreztünk már ilyet.
- Így vagy úgy, mindannyian bolondok vagyunk."

"- Mi történt? – kérdezte Veronika.
- Semmi – válaszolta Eduard, és segített neki fölállni. – Illetve, azt hiszem, hogy csoda: kaptunk még egy napot.
Legalább minden újabb napot csodaként él meg. Hiszen valóban minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben."


2013. október 9., szerda

Otthonom

Jöttem, itt vagyok. Üdv nektek.
Még mindig az olvasás köt le jobban, és majd igyekszem leírni a gondolataim a könnyvel kapcsolatba,még ha nem is teljesen vidám a témája ...
Hideg van odakint,ősz lett. De kimozdulni a szabadba,ha nem esik, lehet. Néha jólesik egy nagy séta. 

És sokat utazok, de az est végére hazatalálok. Mert itt az otthonom.  

Otthon
Itt születtem, a gólya hozott, mondják,
Csak letett valahol, és fojtatta az útját

Lassan felnőttem, és itt vagyok,
Szívből érzem, ez az otthonom.

Az összes utca nevét tudom majdnem,
Minden kavics vidáman köszön nekem.

Fülemmel hallom az utca mit dalol,
szememmel látom,hány ember lohol.

Legtöbbjüket név szerint is ismerem,

Mert itt születtem,itt van a helyem.

2013. október 7., hétfő

Köszönet

Köszönet mindenkinek aki néha olvas. És ezáltal engem is megismer. A gondolataim, és talán egy kicsit engem is. 
Én is ezért olvasok. Meg mert szeretek. 


2013. október 4., péntek

Hangok a fejembe ... Kicsit másképp.

„Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja.”
Paolo Coelho

Ez van. Az örökös feszélyezve érzés. Meg hogy nem vagyok elég jó. Magamnak sem. Azok a belső hangok a fejembe. Pedig küzdök ellene, néha sikeresen, máskor kevésbé. Egy jó ideig elhallgat, és amikor már végre úgy érzem, végre „magam” vagyok, hirtelen bukkan fel ismét a semmiből. És gúnyos hangon kérdezgetni kezd …

 OK, nem figyelek rá. Másfele járok gondolatba. Próbálok minél több pozitív dolgot magam elé képzelni, jó dolgokra összpontosítani. És nem hagyom tovább, hogy erősebb legyen. Le tudom győzni, van erőm, van sok jó ember, aki segítene is ha szólnék neki, de egyedül akarom végigcsinálni ezt is. Bár okosabban tenném, ha segítséget kérnék. Fogok is. Csak erősnek kell maradnom.


Lassú lépésekkel a kitűzött cél felé haladok.

2013. október 2., szerda

Tényleg ősz van

Nincs mellébeszélés. Hüvös nappalok,hideg esték. És gyakran esik. Október eleje van, elmaradt a "vénasszonyok nyara".
Pedig lehetett volna még pár pillanatig jobb idő, csakhogy jobban hozzászokjunk a gondolathoz. hogy nemsokára eljön a nagy begyújtások ideje.
Elég fázós vagyok magam is. Majd közelebb ülök néha a kályhához. És ha nem segít felmelegedni, be is gyújtok. 



József Attila : Ősz
Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.