Meglepetés.
Újra itt.
Gondoltam elhozok egy régi kedves verset egy ismeretlen ismerős
tollából.
Talán mert
megint aktuális téma jut az eszembe, hogy jó lenne meglepni valakit, úgy hogy
játékból befognám a szemét. És vajon találok/találunk-e olyan személyt, aki a
mi nevünket mondja.
Nem
nosztalgikus hangulat, de hasonló érzés. A játék öröme volt régebben, hogy ki
tudjuk-e találni, ki az, aki játszik velünk. Aztán az évek múlásával
meglepetésből fogjuk be a másik kedves ismerős szemét, hogy találd ki, ki lehetek.
És igen, de
örök igazság, hogy a „BOCS” se én vagyok.
De szeretek
eljátszani a gondolattal, hogy egyszer még valakinek meglepetésből majd
hátulról befogom a szemét. És ki is találja a nevem J
De most
megyek.
Éles Attila
: Hátulról befogtam a szemed
Egyszer
nálunk voltunk és
hátulról befogtam a szemed.
Kacagtál és mondtad, hogy én vagyok.
Egyszer megláttalak a parkban,
mögéd osontam, eltakartam a szemed
és te mondtál egy másik nevet.
Mikor rájöttél ki volt, azt mondtad:
- Bocs. A "Bocs" sem én vagyok.
Azóta nem járunk össze, de néha
eszembe jut, ahogyan kacagtál
mikor hátulról befogtam a szemed.
hátulról befogtam a szemed.
Kacagtál és mondtad, hogy én vagyok.
Egyszer megláttalak a parkban,
mögéd osontam, eltakartam a szemed
és te mondtál egy másik nevet.
Mikor rájöttél ki volt, azt mondtad:
- Bocs. A "Bocs" sem én vagyok.
Azóta nem járunk össze, de néha
eszembe jut, ahogyan kacagtál
mikor hátulról befogtam a szemed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése