Jöttem. Itt vagyok.
Erre fújt a szél, vannak viharos napok, vannak szélcsendek, van minden, változatos lett a világ körülöttünk. Néha fent, néha nem, de próbálom megőrizni a pozitív nézőpontom, habár mindig vannak akik bántani akarnak, nekik sose leszek elég jó, és ez hat ki a hullámzó hangulatomra.
És nem olyan könnyű elkerülni azokat, mert azok az emberek közé kell mennünk, akár munkahely, akár szórakozás, akár bármi. Csak mert kicsi vagyok, és gyengébb. De beszéltem a problémámról jó helyen, és ha lesz időm, eljutok majd, hogy beszéljek róla segíteni tudó(akaró???) embereknek.
Na de vannak jó hírek is, javul az egészségem, valahol út közbe találtam magamra pár kilót, szerintem most ennek tudok legjobban örülni. Voltam kirándulni párszor, ami főleg mozizást jelent, és várom a következő vetítést. És kisebb nagyobb sikerrel próbálkozok visszatalálni a versekhez is. Volt pár cél az első hónapokra, amit kitűzte magamnak, majd lesz azokból is valami nemsokára, majd igyekszem azt is megosztani erre. Mert a papír és az írás segít néha.
Én meg ballra el…
"Az igazi írás mindig, s ma is abból származik, hogy valaki, akinek valami roppant nagy fájdalma van: ki akarja ezt kiáltani, hogy megkönnyebbüljön tőle... Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj." Móricz Zsigmond
"Az igazi írás mindig, s ma is abból származik, hogy valaki, akinek valami roppant nagy fájdalma van: ki akarja ezt kiáltani, hogy megkönnyebbüljön tőle... Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj." Móricz Zsigmond
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése