Az őrület vize

" Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy egész királyságot, ezért megmérgezte a kutat, ahová inni jártak az emberek. Aki ivott a vízből, az megőrült. Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból, és mindenki megőrült, a királyi család kivételével, mert nekik saját kútjuk volt, amelyhez nem fért hozzá a varázsló. A király aggódott népéért, és próbálta kormányozni őket: egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. De a rendőrök és a felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből, így hát értelmetlennek tartották a király rendeleteit, és nem voltak hajlandóak betartani őket. Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről, mindannyian egyetértettek, hogy a király megőrült, és ezért ír ilyen sületlenségeket. Sőt, összegyűltek a palota előtt, és teli torokból kiabálva követelték, hogy mondjon le. A király elkeseredett, és kész volt elhagyni a trónt, de a királynő megállította, és azt mondta: „Most pedig odamegyünk a kúthoz, és mi is iszunk belőle. Akkor olyanok leszünk, mint ők.” És így is lett: a király és a királynő ittak az őrület vizéből, és nyomban zagyvaságokat kezdtek beszélni. Az alattvalóik pedig meggondolták magukat: olyan bölcs királyuk van – miért ne kormányozhatná továbbra is az országot? Az országba visszaköltözött a nyugalom, bár lakói egész másként viselkedtek, mint a szomszédjaik. A király pedig békében uralkodott élete végéig." Paolo Coelho

Vajon helyes dolog a kútból inni? 

Hogy olyanok legyünk mint a többiek?

Végül is minden ember más, és ez a jó. Vannak közös eszmék, közös dolgok rengeteg, de megvan a magunk kis univerzuma. 

Alkalmazkdunk. Egymáshoz, a világhoz. Mindenhez. De azért mardjunk hűek önmagunkhoz. 

Azért pár korty nem árthat a kútból ... Csak ritkán és óvatosan ... 

 

Mert

Üdv.

A vadászat nem megy, az olvasás meg igen.

Nap mint nap jelntkezni lehet avval, hogy új kedvenc versem van. De nem. Csak találok valamit benne, ami megragad, ami végett újra és újra elolvasom. És holnap ismét. Mert kint hideg van. Jobb bent a szobába. És talán megint találok valamit, amit ide hozhatok. És egyszer saját verseim is lesznek újra. 

De addig is majd még benézek néha. 

Most csak ennyi, mert ....

Jean Claude Ibert : Mert
Mert hitt a virágokban,
a földben, az égben, a tengerben,
a fájdalomban, a régi szerelemben,
mert az életben tévedezett,
mert egyszerű volt és mohó,
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
mert feláldozta magát a mágusoknak,
mert nem tudta bűnét,
se erényét, se éhségét, se bátorságát,
mert csúnyának látta magát,
és imádkozott a katedrálisokban,
mert a holdra figyelt,
az éjszakára a nyári mezőn,
eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
mert boldog volt nagyon,
mert lelke nyugalmas parcellákra
szabta az időt,
mert idegen volt itten,
mert hitt a csodákban,
az igazság szörnyetege egy napon
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
mert szép volt,
mert elege volt
abból a világból, ahol az emberek
nem tudnak emberi nyelven szólni már.
(Pór Judit fordítása)

Ady

Üdv újra.

A napokban volt Ady Endre születésének az évfordulója. Ez okból kifolyólag hoztam most ezt a verset. És mert egy kötelező olvasmány, és ebbe is bele lehet látni a MÉG MINDIG AKTUÁLIS dolgokat.  

Mindenki bele tudja látni, amit érez.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Világ az Ő szemével  …  Akkor és most.

Ezért választottam. És mert olvasni jó.

Ady Endre : A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

Félúton

Üdv.

Aki keres talál, ehhez hasonló verseket.

Van benne egy sor ami nagyon megfogott, talán ezért hoztam el. Illetve több dolog, számtalan érzés van bennem ezek a sorok után. 

Úgy élni, hogy né legyünk útba másoknak, emberül. Megoldható dolog. És nem is nehéz. Csak remélni tudjuk, hogy amíg valahonnan eljutunk a bárhova, a helyes úton járunk. De ez csak az út végén derül ki. Csomagnak meg semmink nincs áltakában a szívünkön kívül. Félelmek meg mindig is lesznek bennünk. De el lehet halgatattni a hangjait. 

Majd leszek ... 

Sárhelyi Erika - Félúton
Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.

Depresszió

"Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Manapság sok az összetört ember.

Aki abban a tévedésben él, hogy gyenge. És tehetetlen. És erőtlen és fáradt és úgy érzi: nem bírja már tovább. De te ne tartozz közéjük! Te ismerd meg magad! Vesd le magadról a "nem megy" és a "gyenge vagyok" káprázatát."   Müller Péter

Igen, vannak azok a szürke hétköznapok, amikor valami oknál fogva kicsit jobban tehetetlennek érezzük magunkat mint egyébként. És nem kell feltétlen pofon, egy kis megfázás elég, több idő egyedül önmagunkal, gondolatainkal. Amikor nem megy az, hogy erősek legyünk. Mert ezek a kis gondolatok is bennünk élnek, csak nem szabad megengedni, hogy erősebb legyen napról napra. 

Nem csak szerelmes versek vannak, néha kell más is. Ami egy kor úgy kezdőddött, hogy Hazug nap : Már megint egy hazug nap, legyen már vége ... És nyomot nem hagyva magam után lépek le a színről ...

Ez egy régebbi versemből részlet. Nem hagyom magam átadni a negatív gondolatoknak, csak megtalálnak olykor. Aztán amilyen hirtelen jött, el is illan.

Depresszió …

1,

Táncoljuk,hát Halál testvér,

Hajnalig és tán azon is túlra.

Mert most, hogy Téged látlak,

úgy érzem, derű jött a búra.

2,

Elköszönök, mert nincs már értelem,

Mely itt tarthatna tovább veletek.

Ennyi volt megírva, lépnem kell.

Holnaptól nélkülem indul a reggel.

Légy jó, vigyázz magadra Világ,

Nem búcsúzok, csak viszlát.

Lesznek hamarosan vidámabb verseim is és bejegyzések is (biztos), de most ezt hoztam. Üdv mindenkinek 

A Hold színe

Üdv.
Ismét találtam egy könyvet,amit szeretnék elolvasni : Alkyoni Papadaki  - A Hold színe 
"-Tudod, hogy elfáradok vasárnaponként?- szólalt meg váratlanul a cseresznyefa. – Jönnek a srácok és csimpaszkodnak az ágaimon, akár a madarak. Ma Fotisz is itt volt. Álló reggel egy aranybogárra vadászott, hogy a kishúgának adja. 
– Mi az a vasárnap? – kérdezte kíváncsian a csillag. 
-Hm. Egy aranyszárnyú bogár a Fotisz kezében. Egy ládafiába rejtett könnyes zsebkendő, a Deszpina nagyanyjáé. Egy papírcsónak, amit egy kisfiú a patakban felejtett. Egy vörös szegfű a magány kihajtott gallérján. 
-Milyen szomorú a vasárnap! – mondta elgondolkozva a csillag. 
Pislantott egyet, és bebújt az éjszaka szemhéja alá."

Rengeteg könyv vár rám, ismerősök ajánlottak, engem is érdekel pár, és nem mindig az olvasás, hanem egy kicsit a keresgetés is örömmel tölt el. A nyomtatott betűk meg papíron különösen hatnak rám. El tudok veszni időben, illetve nem veszem észre a múllását, a csak még egy oldal kerít hatalmába. Ujság kevésbé, de egy könyv ... 
A megfázás lassan tova tünik, bár még köhögök, de javulok. Bár megfázva inkább tévét néztem. Egyenlőre ennyi,mennem kell ...

101

Üdv.

Valamikor réges régen úgy indultam, hogy amit én másképp látok, gondolok, mostanra meg egy online napló lettem szinte. A napi gondolatok megvannak, találok hozzá mindig valami odaillőt. Nem, most nem arról van szó hogy abba akarom hagyni, de a saját versek lassan kifogynak. Lesz majd új, most meg képeket keresek párhoz. Ami még nem kapott. Még maradok, illetve valahogy majd haladok ... Itt leszek valahol, a sorok közt.
Nincs tavaszi fáradtság ősszel, de hát a medve is ősz végén vonul el aludni. Tavasszal meg frissen, erőssen ébred.


Érdekes, erre se annyira emlékszem mikor írhattam. Mostantól majd igyekszem dátumozni, ha odajutok. És nem felejtem el. Még mindig harcolok a címekkel. Ez van.
-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-

Zöld rét közepén valami  hófehér,

Nem látni mi lehet, tán égi tünemény?

Vagy fel-fel bukkanó  délibáb talán?

Nem, hanem egy nagyon  boldog lány.

Kinek haját kócosra fújja a szél,

De nem érdekli, mosolyog, hisz él.

Röpke mosolyt csal az én arcomra is,

Szaladok hát felé, de eltűnik mégis.

Lehet csak álmodtam, ott a nagy semmi közepén,

Ahol elvesztem fantáziám végtelen kerekén.

Felnézek az égre, vihar közeleg lassan,

Az Ő mosolyával intek búcsút a mai napnak.

Árnyék és három pont

Üdv újra.

Akartam valamit hozni, ami saját, de egyenlőre nem megy semmi, kerülget a megfázás, be vagyok bújva a pokróc alá, onnan lesek ki néha a nagyvilágba. 

Látom, hogy még mindig sietünk. Ahogy fúj a szél, leveleket visz magával, letépi a fejekről a sapkát. A szél is siet. Az idő is. Minden rohan és változik. Talán az árnyékunk nem. Velünk siet kézenfogva. De ebbe a borús időben azt is ritkábban látjuk. 

Megyek tovább teázni,meg szedegetem a magam kis vitaminjait. Majd még jelentkezek ... 

VAGYOK MINT MINDENKI, A MONDAT VÉGI HÁROM PONT

Sárhelyi Erika : Árnyék létem
Olyan vagyok ma, mint a szél,
szaladni vágyom szüntelen.
Könnyű testtel, láthatatlan,
csak futnék át az életen.
Nézném fentről nemtörődöm',
a létfolyam mint kavarog.
Nem zavarna semmit bánat,
csak lennék, mint az angyalok.
S mi vagyok? Csak halk lélegzet,
mondat végén a három pont.
Semmi vagyok, mégis látszom,
mint szép ruhán egy konok folt.
Semmi vagyok, szürke árnyék,
falhoz lapulva, csöndesen,
Szárnyam sincs, így nem repülök,
csak a szél sodorja életem.

Szójáték

Sziasztok.

Játék a szavakkal. Avagy pár szó, aminek szerepnie kell benne. 

Régebben játszottam ezt,volt egy csoport,és ehhez hasonló feladataok voltak. Most egy ideje nem játszom, de majd visszatérek oda is. 

A szavak pedig : szél, szabadság, madár, szárnyak vagy szárnyalás, csend vagy nyugalom ...

1.

Szél fújja ma messze a gondod,

Hisz minden rossz emléked a szívedben hordod

Engedd tovább ami bánt, a lelkedben szabadság,

Repüljön tova Tőled a bánat,mint  a kismadár.

Szívedben legyen minden pillanatod szárnyaló,

Nevess és mosolyogj sokat,ez a neked való.

2.

Egy kis szárnyalás kell,

 Hisz vár az ismeretlen,

A felhők közt repülni,

mint a madarak ősszel.

A világnak neki indulni,

Egy kis szabadságra lelni.

A szelek szárnyán csendbe

Oly messzire vágyni,

Hol béke vár Ránk.

Meg nyugalom.

Asztalfiók

ZELK Zoltán : Van az asztalfiókban . . .

Van az asztalfiókban egy könyve is apának, egy költő írt abba verset: József Attilának hívták azt a költőt. Meghalt. Mosni járt az anyja. Kisebb volt, mint én, amikor elveszett az apja. Apa szokta elmesélni ezt nekem vasárnap, ilyenkor aztán én nagyon szeretem az apámat. Verset is olvas a könyvből, azt, mikor az anyja kosárral ment a padlásra, őt meg sírni hagyta . . . Azt is elolvassa, én meg hallgatom nevetve, hogy csinálja ,,Brumma, brumma, brummadza", a medve. Meg a pösze kis malacról, hogy olyan a falka, ahány malac, ondolálva van annak a farka! Ilyen gazdag, aki költő, kérdezem apámat: övé a sok medve, malac, s a réten a nyájak? Mind-mind az övé volt - mondja -, erdők, hegyek, rétek, s ami nagyobb a világnál: szíve a szegénynek! A szegénynek gondja-baja mind-mind az övé volt, mert ő is, az ő szíve is a szegényeké volt. - Akkor ő is olyan volt hát - kérdezem apától -, akkor ő is éppolyan volt, mint Petőfi Sándor? Mint Petőfi, akinek a versét megtanultam, s el is mondtam nemrég, mikor ötesztendős múltam: anyának is volt egy tyúkja, az is itt lakott bent, s ha akarta, az asztalra, az ablakba röppent . . . Kicsi vagyok, de nemsoká felnőtt leszek mégis, veszek majd egy könyvet, s abba verset írok én is, beleírok én majd abba mindent, amit látok: enyém legyen, beleírom az egész világot!

Nekem nem könyvem van. De ide néha megpróbálom beleírni az egész világot. Vagy a világom ... Mert néha kell. Más gondolatok meg elférnek a fiókba ... Majd leporolom őket idővel

Útravaló mindenkinek ...

Sziasztok.

Esik.Legalább is most igen, és ha már így alakult akkor benéztem.

Nem annyira jönnek a versek most, én meg nem erőltetem. Majd lesznek. Újak is.

Most még mindig olvasok, meg amit kell, teszem a dolgom. Néha ügyesebben, máskor nem annyira, vagy pihenek. Jól vagyok, odafigyelek magamra és másokra. Mindig, mindenkor ...

Útravaló mindenkorra …

Légy gyengéd és hajthatatlan,

Vásárba olcsón el ne add magad.

Előre nézz, ne össze-vissza,

Legyen minden tetted tiszta.

Láss csodás színeket,

Ne csak fekete-fehéreket.

Az álmaid fel ne add soha,

Legyen az élet bármily mostoha.

Találd meg a helyes utad,

Mindig arra vigyen a lábad.

Éld az életed helyesen és szépen,

Tiszta szívből én ma ezt kívánom Néked ….

Tisza - Duna

Üdv mindenkinek. Újra itt.
Pontosan nem tudom megmondani, mikor és hol és melyik könyvbe olvastam, vagy esetleg valahol máshol, lényeg az egészbe annyi, hogy a lakóhelyén mindenkinek van egy kedvenc helye ahova elmegy ha egyedül akar lenni a gondolataival, vagy csak egy kis egyedüllétre vágyik. Ahol nem zavarják meg.
Nekem ez a Tisza part. Közel lenni a folyóhoz, és csak nézni ahogy szép lassan folydogál a medrébe. A hullámokat, a túlsó partot, ahogy a szél végigfut rajta.
Beleülök egy csónakba,és mint a Magna Cum Laude is énekli egy számába:
Na jól van, elengedem magam,
Hogy a Tisza tisztára mossa agyam.
És most mégis egy Dunás verset hoztam, egy ismeretlen ismerősöm versét. Végül is a folyó iránti szeretet benne van, és hasonló érzések vannak bennem is néha.

Molnár Annamari : Szerelmem, a Duna
Messze úszik bánatom, ha téged nézlek,
Csak te vagy, ki megnyugtatja háborgó lelkemet.
Könnyeim melletted felszáradnak,
S hűs habodban, tova szállnak.

Mily békés, és mily nyugodt,
Mellette bánatom is elúszott.
Csodálva nézem, ahogy morajlik,
S ahogy egy hajó, rajta elúszik.

Tudom, a barátom vagy.
Nem vagy kicsi, sem nagy.
De én szeretlek, drága Duna,
Háborgó lelkem, megnyugtatója.

Csak nézlek, s szívemben lángra gyúl a tisztelet,
Te ragadod ki szívemből a félelmet.
Ha könny folyik arcomon, illatod átölel,
S minden kérdésemre, morajlásod felel.

Békés természet.
Az emberek mégis szennyeznek.
Mért engeded, hogy bántsanak?
Mikor jól tudom, te erősebb vagy.

Haragod egy perc alatt elnyelhetné őket,
Te mégsem teszed.
Csak folydogálsz csendesen,
S melletted elmúlik a félelem.

Szívemben egyre jobban lángol a szeretet,
Igen, te vagy az, kit szeretek.
Hallom, hogy hívsz, s én rohanok,
Habodban, veled egyé olvadok.

Hideg karod, gyengéden ölel,
Testem magaddal, messzire vidd el.
A te karjaidban halok meg, boldog szerelem,
Drága Duna, ez a mi titkunk legyen.