Depesszió

"Különös, de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős, szürke, hideg napokon. Ilyen időben mindig úgy éreztem, hogy a természet összhangban van velem, és a lelkemet tükrözi. Amikor viszont kisütött a nap, a gyerekek kint játszottak az utcán, és mindenki örült a szép időnek, olyankor borzalmasan éreztem magam. Mert micsoda igazságtalanság, hogy ennyi boldogság van a világban, csak nekem nem jut belőle."
Paulo Coelho

Nincs erőm lerombolni ezt a világot, amit évekig építgettem. De belátom, hogy túl sokszor látom feketén a dolgokat, talán kevesebbet mosolygok, vagy nem mindig vagyok már az a  vicces emberke mint ezelőtt.

Vannak itt még ki nem mondott dolgok, amiket nem szabad leírni. Mert akkor ... OK, elásom őket jó mélyre egy gödörbe, de akkor is bennem maradnak egy kis részei. És azok a kis részek tudnak tönkretenni belülről sokunkat.
Most úgy érzem engem is ez ért utol. Lesznek még vidám versek, vidám énekek, segítségre van hozzá szükségem, ezt belátom. És talán ez az első lépés ahhoz, hogy visszataláljak a régi önmagamhoz. Mert lehet nekem is hiányzok ÉN.

De most egyenlőre mennem kell, igyekszem hangosan kiabálni mindenkinek ha segítség kell ... Hátha nem csak süket fülekre találok.

Ui.: Vers sincs most, elnézést érte mindenkitől.