Vannak napok és hetek és órák,és egy gyenge pillanatomba írtam a következő versem,amiről egy nagyon kedves barátom mondta,hogy neki ez a kedvence,mert ebben benne vagyok és teljesen eltaláltam és megírtam azt ami leginkább jellemez.
Barátaimnak
Már
megint én lettem a célpont, érdekes,
Hát jó,
legyen ahogy kell, ÉN elviselem.
De ha
majd én is egyszer kinyitom a számat,
Megfogtok
lepődni, és nem lesz majd bocsánat.
Hisz
kimondom én, ami a szívemen a számon,
És az se
érdekel, ha utána kitörlitek a számom.
De hogy
miért mindig pont én legyek a hibás,
Az
emberek többsége mind irigy, ez nem vitás.
Érdekesebb
dolog a másiknak bajt keverni,
Mint
kiállni a világ elé, és őszintének lenni.
De hogy mit értek el vele, ezt csak ti tudjátok,
Keveritek a dolgokat, eljátszva a barátságot.
Én se vagyok tökéletes, és senki se az talán,
Régóta nem tökéletes már ez a szép kis világ.
Én miért merek veletek mindig őszintének lenni?
Hogy tudok
mindig mindenen nevetni?
Hogy nem
érdekel a világ véleménye rólam?
Hogy mit
mondanak mások, nem érdekel régóta.
Úgyse lehet
mindenki ízlésének folyton megfelelni,
Vagyok aki
vagyok, nekem így jó, szeretek nevetni.
És ha nem
vagyok mindig a legőszintébb veletek,
Szólajtok rám, hisz veletek egy hajóba evezek.
Megjátszom magam vagy nem. Hol a határ?
Kidönti
el, nekem mi a jó, idegen vagy barát?
Egyik se,
ez a döntés mindig csakis rajtam áll,
Fogadj el
vagy hagyj el, a döntés most rajtad áll.
Én mindig
másként fogok a dolgokhoz állni,
Lehet,
hogy így nem jó, de legalább egyedi.
