Még mindig versek képekkel ...

A világ más szemmel

A vonat nem vár ... Illetve ami elmegy,nem jön vissza

Akárhogy is lesz,most úgy érzem magam, mint aki teljesen jól kikombinált mindent, gyertyafényes vacsora,halk zeneszó, romantika … És az est végére mégis leég a ház … És vele együtt az álmok is hamuvá porladnak … A világ állandóan változik, kivéve az emberek, meg az egymáshoz való hozzá állás, kis titkokat cipelünk a hátunkon, amiket kimondani nem merünk,vagy nem akarunk, mert ha a világ megtudja, és kinevet bennünket, hát inkább a bezártság, és a titokzatosság,még ha el is vesztjük egyes emberek bizalmát,aki annyira fontos nekünk,hogy kifejezni nem lehet, illetve nem is igazán tudjuk mi se merre meddig, csak húzzuk a köröket és a titokzatosságot magunk mögött… Nem ásunk gödröt,és nem kiabáljuk bele…Mert mi lesz ha kinő egy fa,és ha furulyát készítenek belőle,nem e játssza a mi titokzatos senkinek el mondom dalomat?Régi mese… 

Az van ami kínoz : Jön a nagy monológom,hogy így meg úgy meg őszinteség meg minden,és csak nézel… És nem látom a szemedben mit érzel…  Játsszuk el, hogy ma este érted amiről beszélek… Elárulom a kis titkom,miközben lecsapom a villanyt és a sötétbe beszélek … Neked…  Most jó,most könnyebben jönnek a szavak elő belőlem,tisztán és vég nélkül, őszintén … Kérem,hogy hallgass még egy percet … 

Ui.: Talán valami régebbi írásom,már nem tudom kinek miért mikor ... De ha már vonat és elment,akkor maradok szólóban,és érces hanggal a világba üvöltöm,hogy:

…Mi közös éneklésnek indult végül vége lett,

Nem született két ifjú hangból új duett …

Nem váltunk meg új világokat tiszta hanggal,

Túl hamar kiszálltunk és vége lett a dalnak…

Verseim,csak most képpel ...

Kicsit elkapott az unalom,és ha már az írás nem igazán megy mostanság,a régi verseimhez próbálok képeket találni több kevesebb sikerrel ... Gondoltam felrakok párat,mert így kicsivel több értelmet kapnak.

Múzsa ...

Mindig is kell,hogy legyen aki megihlet.Egy mosoly vagy egy pillanatnyi találkozás bárkivel,egy jó beszélgetés,valami közös dolog,vagy elég egy szó,ami bennem megragad ...

Egy lánynak …

Volt egy lány, kinek éjfekete haja és barna szeme volt,

A mosolya mindig is teljesen elvarázsolt.

Mindig a napom fénypontja volt,

Mikor barátságosan hozzám szólt.

Talán egy másik mesében, ha jönne a sárkány,

Abban csakis Ő lenne a legszebb királylány,

Ott ülne elrabolva szomorúan és csak azt várván,

Mikor jön a délceg lovag paripán, ki kiszabadíthatná!

De reggel lévén felébredtem, rájöttem ez nem mese,

Csak saját kicsi két kezem lóg megint a bilibe.

Magamba csípek és végre ébredek,

Szép álom volt, csak hamar lett vége.

Nincs mese, új és újabb napok várnak,

Búcsút intek Én is a fekete lánynak.

Szia, menj és magadra jól vigyázz,

Kísérje minden napod öröm és boldogság.

S hogy benned pár napra Múzsára leltem,

Ezt azt hiszem csak Neked köszönhetem.

Múzsa

Azt mondjátok néha a rossz múzsa is múzsa,

De rám már nem hat gyönyörű fekete rúzsa.

Csak átnézek rajta, csak nevetek rajta,

Tudom vissza húzna, ha csak rajta múlna,

De most még erősnek érzem magam újra,

Van még erőm felállni, ha elesek újra és újra.

Nem fog engem megtörni vagy belökni a kútba,

Nem hiszek már benned, bocs, Édes Kicsi Múzsa. 

Lakodalmas meghívóra 1.0

És idén tavasszal összejött,megjelentem nyomtatásba. Egy kedves ismerős kért meg,hogyha van kedvem és időm,mivel szeretek írogatni,hozzak össze valami szépet,amit rá rakhat az esküvői meghívójára. Én meg csak álltam és néztem,és nem tudtam megszólalni.

Gondoltam felrakom ezt is mert ha nem is saját gondolatok,de saját vers.

Motoron érkezett régen a szerelem,

Mindent elsöpörve és igen hirtelen.

Akkor még nem tudtuk mi lesz a vége,

Kerestük a boldogságot egymás szemébe.

Ám Erdélyben titokban meg lett kérve kezem,

Minden egyes közös percre jól emlékszem.

Most arra kérünk titeket, tartsatok hát velünk,

Ünnepeljük együtt, hogy a legjobb útra lépünk.

Eljött ím a nagy nap,

Két ifjú szív egy közös

Célért egyszerre dobban.

Útvesztőkön keresztül

Kéz a kézbe minden nap,

Együtt jóban és rosszban,

Együtt amíg a szív dobban.  

Hol nem volt,nem volt hol mese ... kicsit másképp

Hol volt,hol nem volt,voltam én,voltak mások,és mégis valami furcsa üresség támadt most bennem. Próbálkoztam,de mivel létezik az a szó hogy korkülönbség, evvel le is lehet zárni a dolgot.

Illetve mégse.

Mivel idővel kiderül,hogy elég normális emberke vagyok,aki rendes/kedves , csak túl nehezen bízik meg emberekbe, és nehezen tudja kimondani, hogyha valaki nagyon is tetszik neki,vagy kedvel,vagy bármi. Nem beszélek trágárul,ritkán káromkodok,és ha nem is teszek egyes fontos emberkékre mély hatást,nem dobálózok szívecskékkel rögtön,az nem azt jelenti,hogy nem fontos az illető számomra.

Persze lehet dobálózni a szavakkal,hogy Én annyira aranyos vagyok,és az egyik legrendesebb emberke akit az utóbbi időben megismertek egyesek,csak hát a kettesek mindig is többen lesznek. És ha esetleg meg akarod kérdezni,mi is az ami változott,hiszen amikor én akartam közelebb kerülni,jött az hogy idősebb vagyok,most meg … Mi változott?Ugyanaz vagyok,mint 3 hónapja kb. És mégse ugyanaz. Hogy mi változott?Nem tudom,illetve igen,csak nem vallom be. Még mindig a korom,meg a bizalmatlanságom a világgal szembe,hogy kikosaraznak,vagy kinevetnek,ha beszélni akarsz róla,ami a szívemen,a számon. Ami a szívemet nyomja. Mert mindig ez a mindenen túlgondolkozós,nem belevágni semmibe,mert félek,hogy megsebzem magam. Megégek vagy megütöm magam.

Igen,az vagyok,aki ha beleesik egy gödörbe,és kimászik belőle,holnap megint csak arra járok,és csodában bízok,hogy talán ma nem esek bele,és nem ütöm meg magam. Legalább is nem nagyon.

De aztán újra csak a zuhanás… És egyre lejjebb … Lejjebb …

Mélyül a gödör,minél többször esik az ember bele. De megtanultam fel állni,és mosolyogni újra. 
Itt a vége,elfutok délre ... 

Megint egy még egy nyár … Illetve volt ...

És a nagy kánikula megérkezésével,a mindent elsöprő nagy szerelem még mindig várat magára. De legalább eljutottam arra a szintre,hogy lassan de biztosan,kezdem magam jól érezni a bőrömben,ki tudja meddig de most jó,és ehhez csak annyi hiányzott,hogy némi testmozgás mellett új és régi arcokat lássak viszont. Nem tudok megmaradni sokáig egy helyben,és ezt nem tudom kinőni,szükségem van a mozgásra,és ahogy a kondícióm is kezd visszatérni,néha a magabiztosságom is előtérbe kerül,és próbálom nap mint nap elkerülni azokat a helyzeteket és embereket akik kevésbé vannak rám jó hatással.

A nagyon nagyra visszatérve,talán jobb is hogy más utakon és a kölcsönös egymásra való odafigyelés zsákutcába jutott,illetve idő és érdeklődés hiányába elmaradt. És talán jobb lett volna az út elején tisztázni,ki-merre-meddig-miért. Nem játszunk szerepet senki kedvéért.

És talán nem is Ő akire annyira vágytam,illetve már sose derül ki,mi lett volna ha … Mert azoknak a mondatoknak amik így kezdődnek,soha nincs értelmük. Második esély nincs,illetve tiszta lappal második nekifutás nem a legjobb ötlet. Sőt,most nekem nincs időm.

Találka valakivel és aztán semmi ...

OK,ha már itt tartunk, akkor következhet a beszélgetés, mesélni kölcsönösen magunkról pár vicces történetbe foglalva azokat a pillanatokat az életünkből,amit jobb mielőbb a tudomására hozni. Ó,te jó ég, történt velem ezer éve hogy … Na jó,nem is történt, csak úgy esett… Csak most ne jöjjön rá hogy kamuzok!Őszintén csak őszintén megmondani mindent, mert az őszinteség őszinteséget szül, közhelynek tűnhet, de igaz. Legalább ez.

Aztán jön az a dolog,hogy azért vannak a jó barátok … Igen,azért vannak,hogyha közös ismerősünk van,na akkor lehet a másikról rengeteg pozitívot mesélni (rendes, kedves, becsületes, jó gyerek, … ), azért,mert mindketten szépek és okosak vagyunk és jól mutatunk egymás mellett. Csak ha már túlontúl közbeszólnak, a túl nagy reklám se jó mindig,például csak azért elindítani egy lavinát,hogy meglásd merre lépnek el a veszély zónából az emberek,azaz lesz-e erejük,idejük,türelmük megbeszélni/megoldani a lavina okozta veszélyt,amit nem magadnak okoztál …De azért jó abba is belegondolni,hogy egyesek megtennék helyetted amit te se tudod akarsz-e…Csak is miattad,ezt mondják. És néha eszembe jut ilyen esetekbe,hogy minek az embereknek ellenség,ha ilyen sok rendes/kedves ismerőse van.

És ilyen ismerős/barátból elég egy is. 

Végül is jó pár hónap ismeretség után elhiszünk dolgokat a másikról,amit nekünk is meglepő,hogy egyáltalán nem ilyennek ismertem meg,de ahhoz meg nincs erőnk meg időnk(kifogás), hogy egyáltalán a másikat megkérdezzük,hogy igaz-e vagy ki kavar be már megint a mi kis világunkba.

Végül is teljesen mindegy,oda jutottam,mert hogy nem érdekel a másik mit akar megbeszélni,illetve két hónap alatt nem tud szakítani röpke 15 percet valakire,aki barát vagy bármi más lehetne…

Macska-egér játék az egész. Ha az egyik ráér,a másik nem,és fordítva. De a neveltetés megengedi,illetve megköveteli az olyan végszót,hogy ha bármi nagy baj van,és segíthetek,nyugodtan lehet szólni. Pedig nem,csak ugráltatni hobbi szinten a másikat. Ez van,és már unalmassá válik az ugrándozás is néha.

Nagyon...

Találkoztam bárkivel ...

Úgy indult már megint,hogy versenyt hirdettek,Én meg élni akartam a lehetőséggel,de ahogy jobban belegondoltam,úgy határoztam,versenyen kívül osztom meg a verset.
Elnyerte egyes emberkék tetszését,de már megint megkaptam,hogy túl depressziós,azaz sok a fájdalom benne,annak ellenére,hogy igen mély mondanivalója is van.  
Meg szeretnék páran ha lenne pár vidámabb írásom is...
Majd igyekszem vidámabb dolgokat is hozni,írni addig is ez van!

Találkoztam Bárkivel … (Jövőböl jött Énemmel)

Messziről csendben egy ember közeleg,   

Valahonnan ismerős, ám fel mégse ismerem.

Mellém ér, rám kacsint és mosolyog,

Szemén látszik,ő biz tudja, én ki vagyok.

Pár szóra megáll és elkezd mesélni,

El kell, hogy menjen innen egy új életet élni.

Megbántottan és haragban a világgal,

Csalódva minden egyes kis dolog által.

Szemében a fény már kevésbé ragyog,

Elindult világot látni, mert itt megfagyott.

Az emberi közönytől és a hazug szavaktól,

Minden egyes átmulatott boros éjszakától.

Hisz semmije nincs, se rokona se kincse,

Mégis megtalálja mindig a bánat bilincse.

És megszabadulni mindentől, ez az útja célja,

Meg sem áll addig talán, még a két lába bírja.

Tőlem ha lehet,akkor még annyit kér csupán,

Gondoljak rá néha, hogy vajon hol és merre jár.

Vannak napok és hetek és órák,és egy gyenge pillanatomba írtam a következő versem,amiről egy nagyon kedves barátom mondta,hogy neki ez a kedvence,mert ebben benne vagyok és teljesen eltaláltam és megírtam azt ami leginkább jellemez.

Barátaimnak

Már megint én lettem a célpont, érdekes,

Hát jó, legyen ahogy kell, ÉN elviselem.

De ha majd én is egyszer kinyitom a számat,

Megfogtok lepődni, és nem lesz majd bocsánat.

Hisz kimondom én, ami a szívemen a számon,

És az se érdekel, ha utána kitörlitek a számom.

De hogy miért mindig pont én legyek a hibás,

Az emberek többsége mind irigy, ez nem vitás.

Érdekesebb dolog a másiknak bajt keverni,

Mint kiállni a világ elé, és őszintének lenni.

De hogy mit értek el vele, ezt csak ti tudjátok,

Keveritek a dolgokat, eljátszva a barátságot.

Én se vagyok tökéletes, és senki se az talán,

Régóta nem tökéletes már ez a szép kis világ.

Én miért merek veletek mindig őszintének lenni?

Hogy tudok mindig mindenen nevetni?

Hogy nem érdekel a világ véleménye rólam?

Hogy mit mondanak mások, nem érdekel régóta.

Úgyse lehet mindenki ízlésének folyton megfelelni,

Vagyok aki vagyok, nekem így jó, szeretek nevetni.

És ha nem vagyok mindig a legőszintébb veletek,

Szólajtok rám, hisz veletek egy hajóba evezek.

Megjátszom magam vagy nem. Hol a határ?

Kidönti el, nekem mi a jó, idegen vagy barát?

Egyik se, ez a döntés mindig csakis rajtam áll,

Fogadj el vagy hagyj el, a döntés most rajtad áll.

Én mindig másként fogok a dolgokhoz állni,

Lehet, hogy így nem jó, de legalább egyedi. 

Saját versek újból ...

Altató

Sűrű csend üli meg az estét,

Alszanak a fák és a fecskék.

Bagolyhuhogás töri meg néha,

A Hold az égen ma is elég léha.

Lenéz pár percre álmosan ásítva,

Aludna Ő is, ki van ma fáradva.

Csend van odalent, akármerre is néz,

Alszik a medve és vele alszik a méz.

Így hát éberen őrzi a medve álmát,

Még az csodaszépet álmodik: málnát.

A fecskék Afrikáról, a fák meg nem tudni,

A Hold meg felettük alig győz ragyogni…

Sűrű csend üli meg az estét,

Aludjunk hát Mi is, mindenkinek

Jó éjt…

Elkésett szerelmi vallomás

Egyre inkább az az érzésem hogy az életem egy mondat,

amit nem tudok leírni vagy olykor kimondani.

Kimondani azokat a szavakat, hogy elmondjam érzéseim,

Hogy több vagy nekem mint egy barát, hallgass meg kicsit.

Vagy csak egy legbelső félelem az ami blokkol engem,

Hogy jó időben és helyen nem tudok mit mondani neked.

Pedig szeretnék szólni ékesen vagy hazugon szépeket,

Hogy meghalja a világ és te is, hogy létezek és érzek.

Tegnap még azt hiszem boldog voltam,

Kis apró dolgoknak is örülni tudtam.

Mára rájöttem, hogy túl messze vagy tőlem,

A távolság nagyobb dolog, mint valaha hittem.

Hát jó, Téged is elengedlek, menj és légy boldog,

Másért rajongok holnaptól, valahogy majd megoldom.

Köszönöm minden egyes leveleved és szavad, mit adtál,

Megköszönöm, és lelépek, mert ahhoz értek, csak szólj Rám.

De messziről tovább rajongok, ha szabad, csendben Érted,

De ha üldöz a magány, csak szólj Rám, ott leszek, ha kéred.

És másnak ki fogom mondani, összeszedem magam,

Kinevethet minden, de legyőzöm az ’önmagam’.

Tőllem ne félj

Fúj a szél, hajamba markol csöndesen,

Nem zavar a hangtalan világ zaja végre.

Kihalt minden, körbe-körbe fura neszek.

Sehol semmi, csak bárányfelhők az égen.

Szinte túl szép, hogy mindez igaz legyen.

Szelíd viharok, áttetsző látomások,

Olykor szűnni nem akaró félelem.

Feszülten figyelek, de kitartóan várok.

Talán lépek most vagy várom a végzetem..

Fúj a szél, hagyom hogy vigye a hangom,

Megáll majd valahol, talán meghallod.

Bár nem tudni hova, lehet a cél előtt meghal.

Figyeld hát a hangom, ha arra jár feléd,

Bármi is vesz körül, megvédelek én.

Szólj bátran, és a hangomtól ne félj ….

Régi múzsámnak …

Gyönyörű a szemed a hajad és miegymás,

De sajnos nem vagy több, csak egy látomás.

Tündöklő délibábként tűnsz fel mindig előttem,

Futok hogy elérjelek, Ó csak egyszer, de nem lehet.

Tündökölj csak, hazugon játszó képzeletem szülötte lettél

Már nem tudom  én se, hogy valóság vagy vagy  álomkép?

Más utakat szánt nekünk a „csodálatos végzet”.

Lehet egyszer elérlek, de most akkor is ezt érzem.

Felbukkanhatsz ezerszer nap mint nap bennem,

Nem üldözök több álomképet, másfele kell mennem.

A jó út merre van, nem tudom, ne kérdezd,

Lehet eltévedek az úton, de ilyen az élet ….

Mennem kell …

Most nekem is mennem kell, hagyom hogy vigyen a lábam,

Engedni, hogy történjenek maguktól a dolgok, hátha …

Nem hátranézni, előre csak, hogy mindent szépnek lássak,

Nem változtatni magamon, és nem ártani senkinek a világban.

Elmesélni egyszer majd, hogy az utam végén boldogságra találtam.

Magamban hiddve mindig, és soha nem engedve az elnyomásnak,           ennyi ami most

KELL ………

Még egy pár gondolat szerelemről és zenéről ...

"Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek" 

Babits Mihály

Gyerekkoromban sokszor hallottam ezeket a sorokat,köszönve Halász Judit énektudásának,és hogy annyira fülbemászóra sikeredett. Sokszor eszembe jutott ez a pár sor. Nehezen megy ki az ember füléből,emlékezetéből…Aztán később lett egy másik dal ami szintén végig kísért életem más szakaszain,de ez egy másik történet lesz. Egyszer majd.. Most még itt tartok.

És talán ez a világ rendje. Vagy csupa hazugság,és nincs zene se benned se bennem,csak valamit látunk egymásba?És ennyi lenne az egész?

Nem lehet ilyen egyszerű,én hinni akarom,hogy igenis képes vagyok meghallani Benne azt a dalt amit már egy ideje keresek,bár pontosan nem tudom a szöveget se,meg a ritmus is kezd halványulni,de ha meghallom,akkor pontosan tudni fogom,hogy igen,ez az.

„Nem a kinézete, a ruhái, vagy a menő autói miatt szeretsz valakit, hanem azért, mert a lelkében olyan dal van, amit csak te vagy képes meghallani.”

A sziget ...

Volt egyszer nagyon régen egy sziget,ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.

Egy napon az érzések tudomására jutott,hogy a sziget süllyed.

Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.

Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.

Mielőtt a sziget elsüllyed, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretett mellett.Ő megkérdezte:

-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

-Nem, nem tudlak!A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek,itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget,aki egy Csodaszép hajón közeledett:

-Büszkeség,kérlek!El tudnál engem is vinni?

-Nem Szeretet,nem tudlak elvinni!

-válaszolta a Büszkeség,-

itt minden tökéletes, és Te esetleg ártanál a hajómnak!

Hát,a Szeretet megkérdezte a Bánatot is,aki éppen előtte hajózott el:

-Bánat,kérlek,vigyél el magaddal!

-Oh, Szeretet-mondta a Bánat-én olyan szomorú vagyok,de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett ,de olyan elégedett és boldog volt,hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:-Gyere Szeretet,én elviszlek téged!

Aki megszólalt,egy öregember volt.

Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog,hogy elfelejtette megkérdezni

az öreg nevét.Amikor földet értek,az öreg elment.A szeretet úgy érezte,sokkal tartozik neki,ezért megkérdezte a Tudást:

-Tudás,meg tudod mondani,ki segített nekem?

-Az Idő volt,mondta a Tudás.

-Az Idő?-kérdezte a Szeretet.Miért segített rajtam az Idő?

A Tudás válaszolt:

-Mert csak az Idő érti meg,hogy milyen fontos az életben a SZERETET!

Igaz-hamis

Igaz-hamis

Mint a hónak tisztasága,
Lehulló pelyhében rejlő ezernyi titok,
Fehér magányába burkolózó,
Földön már elhervadt kis virágok,
jéggé vált szirmok,
hulló ártatlanságok,
halál hópelyhei csillogó port csenő kis pihék,
Földre hozzák Isten lehelletét,
minden áldott igét,
hogy mondjátok Ti is nap mint nap,
hogy hirdesse kis falutokban a Pap,
Szeretet!
Milyen gyönyörű,milyen csodás érzés,
egy mosoly egy féltő ölelés,
tedd meg!
Oly sokat jelent,ma kell mondanod,ma kell ölelned,
Holnapra virradó holnapod,
lehet már nem hoz új napot!
Kezeddel simogass,ajkaddal nevess,
így szebb az élet,kell,hogy szeress!
A pénz csak illúzió,
csak emberi tévedés szülte álnok eszköz,
mely rejt gonosz erőt,halált,vért,könnyeket,
nem számít ez neked,hidd el nem a pénz az életed!
Világod Te alakítod,világod szerelmes szív,
melynek közepében valaki ragyog és folyton csak Téged hív!
Arannyal szőtt átlátszó hazugságokat adnak reklámok,
bombázzák agyadat a színes hazugságok,
ott mindenki tökéletes,ott nincsenek ráncok,
és minden mérget megetetnek veled a reklámok!
Nyisd ki szemed végre s ne csak nézz,láss!
Mert ez a világ nyitott szemmel egy hatalmas csalás.

Kató Marianna

Ez is úgy indult,hogy beteszem a világot más szemekkel látó ismeretlen ismerősök alkotásai közé,de végül is egy külön bejegyzést kezdtem,mert annyira igaz némelyik sora,hogy van értelme elgondolkozni rajta. Vagy egyszerűen csak szeretni,mert igaz.

Megfogadni kéne ... Többször elolvasni ... És elkezdeni ÉLNI

A kor gyermeke ...

Ágai Ágnes : A kor gyermeke

Merő tévedésből jöttem erre a világra.
Már itt se vagyok.

Rossz ajtót nyitottam,
eltévedtem, bocsánat.

Nekem azt mondták:
erre tessék, de hát eltájoltak, sajnálom.

Ez nem az én világom. Ez valaki másé.
Ha egyáltalán valakié.

Hogy pár évtizedet itt is kibírok?
Nem, sajnos, nem lehet. Van még más világ is.

Valahol lennie kell. Majd csak megtalálom.
Nem is zavarok tovább. Minden jót.

A világ más szemmel, mások szemével,akiket ismerek...

A világ más szemmel

Csukott szemmel nézem a világot,

Mindenhol csak tűnődő embereket látok.

S közben hallom a csend üvöltő hangjait,

Most látom a világ széthulló romjait.

Látom a fény néma surranását

Érzem az új világ hanyatlását.

De a valóság már elvakított,

Csendben tűrtem, ahogy magától eltaszított,

Most egyedül a világgal szemben,

Egyedül ülök csendben.

De most megtöröm én is a csendet:

Ha kell, néma szavakkal ordítok!

A világnak én is hátat fordítok!

Lehet, én más szemmel nézem a világot.

Bár igaz, még szemem keveset látott,

És fülem keveset hallott,

De szám már eleget hallgatott

Testem eleget tűrt.

Elmém a világ zajából értelmet szűrt.

Én más szemmel látom a világot!

Ha öröm vagy bánat ér, ha nevetek, ha fáj is, kiáltok!

Nem vagyok már szabad,

Nem vagyok koldus, sem pénzhajhász, sem rab.

Én csupán csak más szemmel látom a világot.

(Cs)

A világ más szemmel

Szeretem, ha pajkos napsugarak

és madarak hangja ébreszt.

Egy cigarettával és kávéval kezemben kinézek

az ablakon, s remélem a mai nap szép lesz.

De nem kell sokat várnom arra, hogy

a derűre ború jöjjön.

Néhány ember sikoltó szemekkel

útnak indult, hogy öljön.

Minden nap ezt gyakorolják,

hiszen ők így élnek.

Egymást agyontaposni

önös célokért nem félnek.

Én félek tőlük, s amennyire lehet

kerülöm e gyarló népet.

Jaj, bárcsak megváltoztathatnám

önnön hibájába fúló emberiséget!

Én azt hiszem, más szemmel nézem a világot.

Ha megyek az utcán, nem az embert nézem.

Nem érdekel, mije van, s tőle mi az,

ami kellhet nekem.

Én a bor mámorába fulladok egymagam,

minthogy velük közösködjek.

Unom már, hogy emberi mivoltom

felett őrködjek,

félvén attól, hogy másban kevés a lélek,

s orvul kihasznál és kirabol.

Azt hiszem, törődésbe vonul

át eddigi haragom.

Nem érdekelnek már.

Hagyom, hadd játszanak együgyű játékot.

S én csak nézem, nézem a világot.

(H.)

Tökéletesség vagy nem ...

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

... Van még egy nagyon fontos dolog,ami szintén eléggé megnehezíti,illetve nem is azt,hanem arra kényszerít bennünket,hogy ha már együtt vagyunk egy ideje,és súrlódások lépnek fel bármi téren,mi az első és normális dolog?Üljünk le és beszéljük meg helyett a menekülés nyúlcipőbe sokkal kézenfekvőbb dolog. Hány és hány kapcsolat/barátság tud végleg a ködbe veszni,csak mert megcsúsztunk egy pillanatra egy banánhéjon?Azaz keletkezik egy csomó a barátság fonalán. Mert hiányzik az egymás szemébe mondás, inkább a háta mögött terjesztem az igét róla, vagy ha nem is pont az igazat,némileg kicsit elferdítve, pár toldalékkal, és kész is a nagyon nagy baj, és akkor már nincs mit tenni, mert az egyszer kimondott szó, már kevésbé visszaszívható!Ezért fontos napi szinten a minél több személyes kommunikáció,és ha akár kapcsolati szinten, akár baráti szinten az őszinteséggel valami problémát okozunk, a ne keress többet kategóriába esve, akkor tényleg nincs is szükségünk egymás társaságára. A más szemébe a gerendát is se a legjobb hozzáállás a dolgokhoz,mert senki se tökéletes… Erről a meséről jutott eszembe

Egy fajta hozzáállás,de tetszik ...

„Ha éppen fáj is az élet, és úgy érzed, hogy minden szertefoszlik körülötted: tudd, hogy csak azt veszítheted el, ami távozni akar tőled, mert már nem tud hozzátenni fejlődésed folyamatához. Az elengedések időszakát éljük – napról napra változó körülmények között tanuljuk önmagunkat és így a világot.
Félsz? Megértem.
A megszokottnak búcsút inteni nehéz.
Az egó kapaszkodik – emberekhez, szokásokhoz, tárgyakhoz, hamis énképhez… Ez utóbbitól megválni a legkomolyabb kihívás, mert az elme megriad: mi lesz nélkülem – Velem?
Tudnod kell, ki is vagy igazán – és ha ezt felvállalod, már nem érhet olyan fájdalom, amely összetör… vagy ha mégis, a regenerációd is megtörténhet… Ne azonosulj az egóddal – légy szabad tőle, ugyanakkor használd, ha annak van ideje. És ha továbblépsz egy új szerep felé – ez életbeli változás, vagy újraszületés által -, emlékezz: Te a mag vagy, sérthetetlen… Minden más csak színpadi játéklehetőség számodra ahhoz, hogy megtanulj világul… „  

Cs. Szabó Virág

Mese

Valamikor régen,valahogy minden mese így kezdődött : - Hol volt,hol nem volt ...
És eszembe jutott, hogy mi lenne ha megírnám a sajátom,ahogy én látom,és egy szép nap neki is álltam megvalósítani.És most megtaláltam,de csak a kezdetet,de ezt is meg lehetne osztanom,akit érdekel,és ígérem a folytatás sem késik majd sokat ...

Hol volt, hol nem volt, az üveghegyeken is túl, és még talán azon is túl, ahol a kurta farkú kismalac él boldogan tengetve mindennapjait földtúrással és egyéb kerti munkák szorgos kis elvégzése közben, szóval azon is túl, mondhatni talán hogy még az Óperenciás tengeren is túl, szóval elég messze mindentől volt egy gyönyörű szép kis kerek, vége hossza egyforma barátságos erdő. Ebben az erdőben sokféle kis állat élt békességen, nyugalomban egymás mellett a tündérekkel és óriásokkal, varázslókkal és mindenféle mesebeli figurával, és alkalmanként összejöttek beszélgetni a feneketlen kút közelében. Hogy miért épp ott, azt talán ők se tudják, de mivel minden egyes ősük is oda járt régebben, így hát ők is követték a hagyományokat. És nemcsak beszélgetni a napi és utolsó találkozásuk óta történt apróbb dolgokat, hanem némi kikapcsolódást is találtak a mindennapi rohanás közben, legalább erre a pár percre. Még a nagyobb mesebeli lények kibeszélgették magukat, az apróbbak önfeledten szaladgáltak és játszottak bújócskáztak, kergetőztek meg még biztos sok dolgot tettek, persze a jó ízlés határain belül, mert arra mint bárki más, Ők is nagyon odafigyeltek. Ettek, ittak, futkostak egész nap, még csak be nem köszöntött a rettenetes hajnal, és minden szép dolog odaveszni látszott.

Legendák keltek útra, hogy mi és miért történt így hirtelen, mert ők még ilyet nem láttak, hogy a gyönyörűen szikrázó kék ég vörös színben pompázva magával hozza az esőt, a rossz időt, és ki tudja mennyi átkot még. Világvége hangulat csapott át köztük,és nem értettek semmit,miért pont most?Bár a rossz dolgok általában sohasem történnek jókor.

Egyesek szerint.

Az eszembe van a folytatás,illetve gondolkozzak rajta hogy színesebb legyen vagy valami tanulságféle legyen benne,de szerintem ahhoz majd máskor kell hogy neki üljek és folytassam … És a bármelyik nap is máskor van,de ígérem,lesz folytatás!

Félelem 1.0

Az elkötelezettségtől való félelmünk is olykor eléggé gátat tud szabni életünknek. Mert milyen jól hangzik az hogy ma megkapod életed utolsó első csókját (Randigurus szöveg,de nagyon megtetszett), valahogy elmarad a bizsergés utána.

 Pedig nem lenne szabad feladni ilyen könnyen, csak nem tudjuk sohasem mit rontottunk el. Illetve ha nincs is elrontva, valami hiányzik a következő lépéshez, lehet ez belső félelem, vagy az univerzum van épp mással elfoglalva és nem ér rá hogy a sorsunkat segítse. Jókor jót mondani, ami kicsit vicces, de minden egyes mosolyba ott rejlik a komolyság,ami legbelül mindig is ott volt,csak próbáljuk elrejteni a világ elől a hisztizős, néha túl érzelmes énünket!Mert a lányok nem szeretik a túl érzelgős embereket,nekik egy bástya kell,amire támaszkodhatnak,ami megvédi őket minden pillanatban. Az is jó ha néha érzelmes vagy, csak nem szabad hagyni hogy ez az érés mindennapos legyen!Romantika nélkül meghal a kapcsolat és az életkedv odavész,ha nem tudunk mindennap egy aranyos mosolyt csalni az arcokra. Nem kell mindig a virág, nem kell a bonbonok se szeri se száma, pár szép szó és pár bók és egy kis odafigyelés, és minden szép és jó!

És tényleg mennyire mellbevágó dolog,mikor észrevesszük,hogy csinálhatunk bármit, akár egy új csodát,vagy bármit, alig van aki észreveszi, és ha pár napig elrejtőzünk a világ elől, túl kevés ember veszi észre hogy te jó ég, ma se láttam azt a fiatalembert,akit a múltkor is. És eshetünk olyan csapdákba, hogyha van egy kapcsolatunk,és minden szép és jó benne,mennyivel szebb a világ,de ha mégse jön össze a nagy szerelem vagy a tökéletes nap,attól a világ teszi a dolgát.

„Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.” P Coelho

Gyerekdalok jogász nyelven

1) Figyelem!Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre két napi fejadagot tesz ki. (Csiga-biga gyere ki....)

2) Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja az általunk megadott ritmushoz koordinálni, ne álljon sorba este az üzemi konyhán, mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban. Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira, valamint arra, hogy Honvédségünk számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos
szervek. (Aki nem lép egyszerre....)

3) Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése madárinfluenzával fenyegethet, valamint látásában korlátozott kis korú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okot, gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett. Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését, mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások, pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el. (Csip-csip csóka...)

4) Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul a második vágányról Kanizsa állomásra. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel, ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza. Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik az a töltött tésztaféleség, amelynek feje táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult. (Megy a gőzös...)

szomorúság ...

Milyen színű a szomorúság?

"- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."

(ismeretlen szerző)

Boldog pillanatok ...

,,Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozgatta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
...– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan."

Alkyoni Papadaki

A Zahir

A könyvbe a főhős aki tulajdonképpen maga az író,elveszti a feleségét illetve az elhagyja mert a mindennapi rutinba is bele lehet fáradni. Egy idő után,miután megjelenik egy fiú a történetben,és csak annyit mond, hogy a felesége jól van, elkezdődik egy nem kevés ideig tartó önvizsgálat és visszatekintés a közösen eltelt időkre. És rájön hogy minden egyes változásban ott rejlik a csoda,ami bennünk is megvan, csak többet kellene a  másikra figyelnünk. És nem az van,hogy búcsú nélkül örökre,hanem anélkül,de idővel újra találkozunk,és akkor már sokkal jobban fogjuk egymást szeretni és tisztelni. Az egymásra figyelés. És van egy dolog,ami igazán megfogott. Mikor újra találkoznak, a férfi előtte elkezd gondolkozni, mit is szóljon hozzá? És csak annyi jön ki belőle, hogy SZIA. Két hosszú és kemény év után. A nő is csak ennyit mond:VÁRTALAK. És a férfi sírja el magát a nő vállán. Tudnék még erről írni, fogok is szerintem, de mint mindig túl sok dolog jár egyszerre a  fejembe … De lesz még holnap, és azután is. Remélhetőleg!!!

Kedvenc versem

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,

s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,

előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,

idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,

minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,

gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,

ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,

gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:

A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett. 

Kimond(hat)atlan

Kimond(hat)atlan szavak

A szavak leírva mindig csak szavak,

De ha kimondod, már értelmet kapnak.

Vissza ne fordíthatón és az igazságot szólnak,

Bár hazugon is szépen és fényesen csillognak.

Kimondhatatlan sorok és szavak amik helyett jobb mellébeszélni,

Mintha kimondjuk, és elveszítünk valakit vagy akármi.

Hozzászokni sem túl nehéz, mert ilyenre megtanít az élet,

Mindenféle maszk mögé bújva mondunk csak szépet.

És azt mondjuk persze ami a szívűnket nyomja,

Csak hazugon, nem mindig őszintén, jól csomagolva.

Fájó szavak helyett, amit kimondani nem merünk,

Minden egyes nappal nehezebb, de így kell élnünk.

És most ennyire futotta Tőlem,

Őszintébb se lettem nagyon tőle,

Belémhasít hazugságaim apró tőre,

Felhagyok az álmaimmal egy jó időre!

Még egy kis Coelho meg némi más ...

Van valami amit elvesztünk,és csak későn jut eszünkbe,hogy milyen szép és jó az,csak amikor már elment. És harcolunk a szellemekkel,a világgal, mindenkivel, csak azért hogy visszakaphassuk amink volt. Az kevésbé jut eszünkbe,hogy talán mink rontottuk el,a mindennapos rutinok közbe alig van időnk odafigyelni a másik és saját magunk igényeire,csak a folytonos rohanás az állandó stresszelés,hogy holnap mi lesz velünk,megmarad-e a munkánk,az egészségünk,a szokásos jómódunk,amihez hozzászoktunk,és tényleg nincs erőnk se beszélgetni, se veszekedni se békülni,majd holnap … mert a most nem akarok beszélni róla sokkal inkább elfogadott, és evvel együtt egyszerűbb is. De belekerülünk evvel abba a körforgásba hogy majdnem mókuskerék, minden ugyanaz és mégse, csak nem vesszük észre a jeleket, a szürkeség és megszokottság átvette a helyét azon tegyünk valamit,mint amit egyébként szoktunk…

„Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.” P Coelho

1999

1999 márcusa

Hasamon fekszem egy szép márciusi estén,

Körülöttem mindenki, akárcsak én, fél.

Repülőket látunk, az égen repülők szálnak,

Még ma este biztos minket is bombáznak.

És belerázkódik a föld is, ha leér a bomba,

Életek tűnnek, ablakok törnek, házak dőlnek romba.

Egymást húzzuk ha kell a hajánál fogva:

-Jöjj velem testvérem, és ha lehet, ne nézz hátra -

Így futunk sokáig, de minden erőnk véges,

Felettünk az ég is úgy tűnik, hogy véres.

Alacsony ház pincéjébe sokan pihenni térünk,

A többiek, ugye jól vannak! De csak reméljük.

Én is sírok, tiszta szívből, könnyeim potyognak,

Közeledtét érzem az utolsó kívánságnak.

Egyik kezembe cigarettavég, a másikban bögre,

Ez is elmúlik egyszer, és a háborúnak lesz még vége.

Vége lesz minden rossznak, igen, ha minden jól megy, 

De addig csak hinni kell, mert remény nélkül nem megy.

Már nem is tudom, mi  táplálja bennem a reményt,

Talán lesz még jobb is, ha láthatom az otthon melegét.

De mindezt akkor sem tudom magam mögött hagyni,

A bajtársakat, a múltat, túl nehéz feledni.

Van még egy dolog, amiről alig merek írni,

Én csak szeretnék úgy igazából, mint akkor,

Csak ha lehet tisztábban, tejes erőből,

Nem érdekel ki az, aki látja, csak újra sírni.

versek csak úgy

Tiszavirág

Csak pár pillanat és ennyi volt egy élet,

Tiszavirág életem nagyon gyorsan élem.

Ha lenne több időm, de nem lehet, érzem,

Tiszavirág életem nagyon gyorsan élem.

De ne sajnálj, jó ez így, beosztom a létem,

Társaimmal együtt boldogan szállok a széllel.

Amíg van erőm és bírom, bár pár óra és vége,

Tiszavirág életem sajnos túl gyorsan élem.

Jó éjszakát

Kívánom neked, álmodj szépeket ma éjjel,

Békés álmod semmi ne törje szerte széjjel.

Legyen a mai és minden estéd, nyugalommal teljes,

Ha nem is vagyok melletted, akkor is álmodj szépet.

És ne félj ma semmitől, hisz éberen őrzöm az álmod,

Hogy erősen és pihenten járhasd másnap a világod. 

Kósza gondolatok

Még mindig egyedül, valami jelet várok,

Tétován egyedül még mindig Rád vágyok.

Csak Rád.

De hogy ki lehetsz, arcod még homály fedi,

Egy gondolat bennem, hogy nem vagy valódi.

Csak vársz.

Vagy én várok csak mindig álomképeket hajszolva,

Minden egyes újabb nappal a világgal  dacolva.

Csak várj.

Várj és eljövök és hidd el Nekem minden jó lesz,

Kereslek minden nap hogy Rád találjak egyszer.

Kis gitár

Mikor átölelem karcsú tested,

Megáll az idő is körülöttem.

Belefeledkezem mindig veled a világba,

Néha szomorúan, de legtöbbször vidáman.

Legtöbbször te hangolsz jobb kedvre,

Jó hatással vagy mindig az emberekre.

Legalább is aki lát, érintené tested,

Pedig nagyon is nehéz jól bánni veled.

És csakis annak adod legszebb hangod,

Aki legbelül is veled mindig egyet alkot.

Én is próbáltalak magamhoz csalogatni,

De velem eddig még nem tudtál dalolni.

Megismerni vágyom minden egyes porcikád,

Te kölcsönkapott, ezerszer kedves kis gitár.

Eszperente is meg nem is …

Eleve reggel lett, s lent legel egy kecske,

Fenn sebesen verdes felette hetven fecske.

Megkevert engem egy hete egy menyecske,

Mert elvetette eszem, nem tehettem ellene.

Félálomban egyre arra ébredek, hogy itt vagy velem …     

Szinte hallani vélem a hangod is egyre szüntelen …

Zajokból hallom kintről a nevetésedet …

Reggelre persze mindig teljesen egyedül ébredek …

De nem lehetett ez, mert nem kellemes e mese.

Legyen, megteszem neked, elmegyek messze.

Leteszem fegyverem, nem kereslek, elfeledlek.

Ennek leszek mestere, befejezem versemet neked ….

Sebeim

Feltépem a sebeim ma éjjel,

Hagyom, hogy hadd vérezzen,

Akarom, hogy fájjon, és ne múljon,

A könnyem ismét patakokban folyjon.

Kisírt szemekkel és mégis boldogan,

Érzem ereimben a vérem újra lobban,

Erősnek érzem magam a holnapra,

Készen állok kismillió új dologra.

Lelkem sebeiről is megfeledkezek,

Van miért, hát gyerünk, felkelek.

NÉLKÜLED – DE NEKED …

Belebolondulok a zajokba és a csendekbe,

Mik nélküled vesznek nap mint nap körbe.

Tudom Én, csak elmondom mit érzek most,

Őszintén csakis fenn hangon Neked dúdolom.

A legszebb hangokkal és szavakkal tele írva,

Egy elkésett soha ki nem mondott szerelmi líra.

Fülbemászón, selymesen dalolom a füledbe,

Bezártalak a szívembe azt hiszem egy életre …

Együtt

Együtt jóban és rosszban,

Minden nap míg a  szív dobban.

Nem szól most ránk senki sem.

Együtt jóban és rosszban.

Minden nap míg a  szív dobban.

És egyszer sem hazudni,

Mindig őszintén.

Jóban és rosszban,

Veled lenni a két karodban,

Minden nap míg a nap felkel,

Nekem csak ennyi kell.

Jóban és rosszban

Minden nap, míg a  szív dobban.

Rókalány …

Kicsiny erdő, magas fák,

Száraz avar, rókalány.

Szeme csukva, csendbe vár,

Hátha arra jár róka kománk.

Nem mutatja, pedig ki van éhezve,

Némi vadhúsra és szeretetre.

Melyik a fontosabb most neki?

Gyomra korog, hát uccu neki …

Vacsora után még mindig Rá vár,

Kívánom, hogy járj sikerrel Rókalány.

Vallomásféleség

Elénekelném minden bánatom és örömöm neked,

De a hangom végett sajnos nem lehetek énekes.

Így csak kicsiny szobám magányában rád gondolok én,

Felvillanni látom gyakran arcod, mint egy szép kép.

Ismert dalokról jut eszembe hangod,

De mégse vagy itt velem, miattam, tudom.

Mert érzéseimről beszélni neked még most sem merek.

Arról, hogy mindig itt vagy velem álmomban hosszú éjjeken,

És minden egyes álmomban nagyon tetszettél is nekem.

Bejártuk a világot akkor kéz a kézben, örültünk a mának,

Az ősznek, a télnek, a tavasznak, a nyárnak.

Néha reggel ébredéskor úgy éreztem, mindez valóság is lehet,

De olykor még az is eszembe jutott, mit is veszíthetek vele.

Mit is veszíthetnék vele, folyton csak ezt kérdem.

Bár tudom rá a választ – Barátként, félek, elveszítenélek.

Így hát továbbra is csak messziről rajongok Én érted,

De ha üldöz a magány, csak szólj, ott leszek, ha kéred.

Szemedbe nézve …

Mikor a szemedbe nézek,

Értened kéne azt hogy miről beszél,

Azt mondja, hogy holnap reggel

Melletted édesebb lesz az ébredés.

Párnacsatával indult útra az ősi szenvedély,

És már akkor tudtam hogy őrülten beléd estem én.

Ölelkezve a karomban tartalak és így indul a nap,

De akkor vagyok igazán boldog mikor este is ott vagy.