2015/16

Üdv mindenkinek.
Holnaptól már 2016. Új év, új tervek, új fogadalmak, jó lenne egy kicsit új ÉN, de ahhoz még idő kell. Mindannyian változunk, hangulatingadozások napjait éljük, amikor tényleg egyre több a szomorú ember, de nem beszélünk róla, mindenkinek megvan a maga baja, nem hallgatjuk meg a másikat, nem figyelünk egymásra.
És amikor már tele a hócipőnk mindennel, mert elfogy az erő, hogy a titkokkal teli kis batyunkat nap mint nap újabb terhekkel rakjuk tele, elfogy az erőnk és egyszer csak azt vesszük észre magunkon, hogy mi is megváltoztunk, és lassan, de biztosan bizalmatlanokká vállunk, még a hozzánk legközelebb eső emberekkel is.

"Minden embert bánt valami, amit titkol a világ elől, és gyakran megbélyegezzük azzal, hogy rideg, pedig csak szomorú." Henry Wadsworth Longfellow
Ha már új év,akkor új ígéret : megpróbálok pozitívabb szemmel nézni a világra és bizalmat építeni másokkal szembe, igyekszem eljutni ehhez a "kis világomhoz" is, mert azért hoztam létre, hogy járjak ide. Több okból kifolyólag ez idén nem jött össze.
De sokszor esténkét visszaolvastam a régi bejegyzéseim. Néha jól esett visszaolvasni, és emlékezni, hogy voltak olyan bejegyzések is, amiket csupa jó hangulatban írtam meg.
Akkor lehet többet is mosolyogtam. Ma már egyre ritkábban. És ez az én hibám.
 Most egyenlőre mennem kell, hisz tudjátok ...

Bajtai András : Napló
"Régi naplómat esténként titokban
újraolvasom. Mindig is szerettem volna
megkérdezni, te írtál-e naplót. Mert
én végül abbahagytam. Az utolsó
oldalon egy befejezetlen mondatot
találsz." részlet

Változások, meg ez meg az

Még mindig itt.
Világok omlanak és épülnek bennem pillanatok alatt. Változok és változunk mindannyian, mint a világ, ami körülvesz bennünket. Ez a világ rendje. Mert a változás jó dolog. "Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják, hogy minden maradjon a régi." Paulo Coelho 
Eme csapdába szerintem sokan kerülünk, változzon is minden és maradjon is a régen megszokott minden. Olvastam még valamit a változásról: "A változás természetes (...), és biztos, hogy befolyásolható. Csak rajtunk múlik, hogy milyen irányba." L`ecsó c. film. 

Valami új irány:
Igyekszem pozitív maradni, próbálok olyan dolgokat csinálni,amik örömet okoznak. A versíráshoz nehezen találok vissza, ami meg papírra került, félretettem vagy olvasatlanul "felégettem". Olvasok és képeket próbálok találni a régebbi verseimhez. És megint csak olvasok. Vadászok a szürke mindennapokba új versek után, amiket nem biztos, hogy pont ide, de igyekszem megosztani az ismerősökkel, vagy akit érdekel egy másik oldalamon keresztül(ez lenne most a reklám helye, ha érdekel valakit akkor http://egyvers.blogspot.rs/).
A hangok nem szűnnek bennem, csak néha elhitetik velem, hogy elmentek. Csendbe lapítanak, aztán egy "nekik" megfelelő időben felbukkannak, és teszik a dolgukat.
Még jövök erre, nem bújok el sokáig.

Gámentzy Eduárd: Nem bújhatsz el

… Cipeljük őket
Magunkba zárva,
Mosolyunk hamis,
Magányos, árva…

Nem bújhatsz el!
Utolér minden!
– Látod? – Nekem is
Véres az ingem…
Átütnek rajta
A hétköznapok,
S ha megadom magam,
Majd belehalok.
– Ahogy a többiek,
Százak és ezrek,
– És szaporodnak
A kőkeresztek.
Cipeljük őket
Magunkba zárva,
Mosolyunk hamis,
Magányos, árva…
– Csikorgó, zúzott köveken,
Rohanunk át
Az életen.

„Fej” vagy „írás”?

Hol volt, hol nem … Illetve nem is tudom, hogy is kezdjem, kezdem hát úgy ahogy gondolom, és vannak azok az emberek, akik nehezebben mondják ki azokat a dolgokat, amik bennük vannak, próbálnak más utat találni érzéseik kiadására, ami leginkább az írás. Most olvasok egy depresszióból kiutat vezető könyvet, és abban is az van, hogy ÍRD KI. Vezessünk naplót, lehetőleg olyan dolgokat csináljunk, ami örömet okoz, legyünk a barátainkkal sokat, mozogjunk sokat, a gondolatainkat meg próbáljuk elterelni arról, hogy mi a baj.
Akik hobbijuknak választották az írást, és próbálnak saját gondolatokat feltárni, könnyen sebezhetőek lesznek, és a világ olyan is, hogy leüti a labdát. Kihasználja a sebezhetőségünket. 1-0 oda. De a labda még pattog, és a játszma még nem ért véget.
Még pár szó magamról. És a világomról. Ide menekültem kiadni, ami bennem gyűlt fel néha, és tényleg néha segített is. De aztán megállt a toll a kezembe, nem találtam a szavakat, hogy tudassam a világgal, környezetemmel, hogy mi a helyzet. Valahogy kevesebbet beszélek, és ha se szó, se beszéd, akkor mégis hogy? Kinek kiáltsak?
Lehet valaki a szavak megszállottja, és mégse tudja magát kifejezni szóban, baráti társaságba vagy ismerősök közt. Minden nap tanulnunk kell bizalmat építeni. És sok dolog van, ami fejben dől el, pozitív gondolkozást is tanulni nap mint nap. Van rá időnk

  

„Abban, hogy bántsuk egymást, nagyon jók vagyunk.” Gyilkos elmék

Pénz kontra ember

Ha kezünkbe veszünk egy akármilyen értékű papírpénzt,amely kicsit használtnak tűnik is, az értéke annyit ér amennyit ráírtak. Ha félbe hajtjuk, ugyan annyit ér még mindig. Ha még félbe akkor is. És így mehetünk végig, ameddig meg tudjuk felezni vagy hajtani. Az értéke nem változik. Ha ledobjuk a földre, és megtapossuk, az értéke még mindig a régi.
Nem így van viszont az embereknél. Ha túl sokszor bántanak valakit, akár szóba akár tettekkel, meglátszik rajta. Nem megy mindig az a hozzáállás, hogy először nézd meg, ki az aki mondja ... És késő bánat a nem úgy gondoltam, csak kiszaladt a számon hirtelen felindultságomban. És ha többször mondanak valakire negatív jelzőket, elhiszi magáról, hogy tényleg értéktelen. A pénz csak egy tárgy, az ember pedig egy érző lény.
A pénznek nem fáj ha hajtogatják, meggyűrik, tapossák.
Az embernek igen. Mert képes felállni minden elesés és "bántás" után, de rajta is meg fognak látszani sokáig a "jelek", amiket naponta kapott. És tud még mosolyogni is IDŐVEL, de nem mindig tiszta szívből.
És utána hosszú az út, hogy újra bizalmunk legyen a világba. Vagy bárkibe.
EZÉRT NE BÁNTSUK EGYMÁST SOHA ... MERT NEM TUDHATJUK, HOGY EGY ÁRTATLAN MEGJEGYZÉS MEKKORA ROMBOLÁST TUD A MÁSIKBA OKOZNI.


"A pénz értéke sajnos nincs arányban az egyes emberek által neki tulajdonított értékkel."      Véronique Olmi

"Megbecsülés, fény rang, dicsőség - bármily nagy értéket látnak mögöttük a többiek, tudd, hogy az emberség mindegyiknél nagyobb."
Hioszi Tatiosz

Depesszió

"Különös, de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős, szürke, hideg napokon. Ilyen időben mindig úgy éreztem, hogy a természet összhangban van velem, és a lelkemet tükrözi. Amikor viszont kisütött a nap, a gyerekek kint játszottak az utcán, és mindenki örült a szép időnek, olyankor borzalmasan éreztem magam. Mert micsoda igazságtalanság, hogy ennyi boldogság van a világban, csak nekem nem jut belőle."
Paulo Coelho

Nincs erőm lerombolni ezt a világot, amit évekig építgettem. De belátom, hogy túl sokszor látom feketén a dolgokat, talán kevesebbet mosolygok, vagy nem mindig vagyok már az a  vicces emberke mint ezelőtt.

Vannak itt még ki nem mondott dolgok, amiket nem szabad leírni. Mert akkor ... OK, elásom őket jó mélyre egy gödörbe, de akkor is bennem maradnak egy kis részei. És azok a kis részek tudnak tönkretenni belülről sokunkat.
Most úgy érzem engem is ez ért utol. Lesznek még vidám versek, vidám énekek, segítségre van hozzá szükségem, ezt belátom. És talán ez az első lépés ahhoz, hogy visszataláljak a régi önmagamhoz. Mert lehet nekem is hiányzok ÉN.

De most egyenlőre mennem kell, igyekszem hangosan kiabálni mindenkinek ha segítség kell ... Hátha nem csak süket fülekre találok.

Ui.: Vers sincs most, elnézést érte mindenkitől.  

Ez nem búcsúzás

Itt vagyok, újra.
Próbáltam eltiporni a világom, de nem ment. Most se megy. Egyenlőre nem szívják be magukba különböző fekete lyukak, de viszont új szelek se fújnak, úgyhogy egymagába kell megbirkóznia a megmaradással. Nekem meg marad a féltve vigyázás, hogy el ne tűnjön végleg. Néha elutazok vissza a kezdetekhez, honnan is indult. Sok a hiba még az írásomba, úgy a helyesírásba mint a mesélésbe, de nem vagyok tökéletes egyikbe se. De igyekszem kijavítani, amit lehet. A jövőben meg jobban odafigyelek. Mindenre.

Vannak még bennem komoly gondolatok és témák, új dolgok, csak félek megszólalni, mert gyönge még a hangom. Jó dolgok is. Hosszú az út amin járok néha és még mindig hepehupás. És egyre több a hepe. És sehol az út vége. De legalább az út alatt sok érdekes és értékes embert sodort utamba az élet. És a másik csoportból is, akik állandóan csak a negatív dolgokkal dobálóztak, hogy kicsi vagy, gyönge vagy, szürke vagy … De minden tanításért hálás vagyok.

Ez nem búcsúzás. leszek még majd valamikor. Máskor. 

Addig meg bújok, és eltűnök, mint szürke szamár a ködbe.

Ágai Ágnes : Csendélet

Puha szájjal csókol a csend.
Nem történik semmi.
Lágy krémfelhők mozdulnak.
Lassan.
Hozzám törleszkedik a csend.
Szép, hosszú,
vég nélküli hallgatás.
Letörli az emlékeket.
Üres vagyok. Tiszta.
A világ kihátrált belőlem.
Meg kellene születni.
De hova?

Mosolyszünet

Üdv.
Nem is tudom hol járnak a gondolataim mostanság, vagy Én hol vagyok elveszve, valahogy néha utolérnek rossz gondolatok, mint bárki mást, olyankor elbújok a világ elől, magamra húzom a paplant, hogy ne lássak és ne lássanak. Ne érjen el semmi.De mindig megtalál minden. A jó dolgok is, úgyhogy lassan kezdek rájönni hogy a bújócskázás nem megoldás. Megindulok, és majd lesz valahogy.
A másik amin sokat gondolkodok,a világom a szememmel.Nincs más szemem, csak másként gondolkozunk a világról, másként érintenek a világban történő dolgok. Próbálok senkit nem megbántani a szavaimmal, a "világnézetemmel". Mert sokkal könnyebb ha kiirja magából bárki a gondolataim, ezt tanácsolták rég. És ment is. Most meg sajnos elgurult a ceruzám, vagy csak egyszerűen nem akar fogni, mert minden szó amit leírok, eltűnik, mint a kámfor. Kapok a szavak után, de gyorsabbak nálam. Elszállnak. A végtelenbe és egyre tovább.
Marad a reménykedés, hogy visszajönnek, ha megértik, hogy hiányoznak nekem. Érzem, egy kis mosolyszünet talán jó ötletnek tűnik. És most egy időre nem erőltetem a visszajövetelt, és az 
írást. Lehet az olvasást se. Különben is jön a Tavasz. Legalább is sokan mondják, és akkor lehet benne valami.
Most nincs vers, csak egy kis részlet egy eddig el nem hozott pár szó, és elköszönés, csak egy rövid időre vagy majd kiderül ...

...Ismertek régóta,

Tudjátok ki vagyok

Nem bántok senkit, 

Kérlek ne bántsatok. /BK

Ui.: De nem törlöm el, se ki a "világom" egyenlőre, mert úgy érzem, rajzoltam vele egy kis ákom/bákomot :)

Egy mese mindenkinek ...

Üdv mindenkinek.

Én csak ... Gondoltam ...  Á, hagyjuk, úgyse találom a szavakat mostanság.

Inkább a sorok beszélnek most helyettem! Nem tudom kitől van, de tanulságos.

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

Félelem/szeretet

Újra erre fújt a szél. 

Ahhoz képest, hogy január van, elég változatos, iletve fura időjárásunk van. De ennek egyenlőre csak örülni lehet, kevesebb tűzrevaló fogy, lehet sétálni. Bár a hónak is megvolt a maga varásza. Meg a maga ideje is.

 Mindenesetre szép időnk van, jobb a kedvünk is, attól még van bennünk félelem, természetes dolog az is, de szeretet is van mellette. Nem szabad hagyni, hogy a félelmünk elhatalmasodjon rajtunk. Minden napnak megvan a maga problémája, és a holnap meg örök titok. És ugye van az is, hogy örökké nem eshet.

Most nincs vers, csak ez a gondolat, módosítsuk a gondolatainkat, a világ meg majd alakul, mosolyogni sose árt, 

Majd leszek. 

"A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy. A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, míg a szeretet odaad mindent. A félelem bezár, a szeretet megnyit. A félelem megragad, a szeretet elenged. A félelem sajog, a szeretet enyhít. A félelem támad, a szeretet módosít."

/Neale Donald Walsch/

Álmodozás

Üdv mindenkinek,és kicsit mekésve, de idén is megérkeztem végre, próbáltam hozni valamit, mert bevallom, hogy végül is a tavalyi évet sikeresen sikerült saját versel zárnom, illetve van egy új vers tőlem , majd elkerül ide is, meg a sok - sok fiók alján elkeveredett régebbi próbálkozások, ezek meg azok közül is majd érkezik valami. 

Még mindig tél, volt hó, még néhol látható, de csontig ható hidegek vannak mind a mai napig. És olyankor jön a "Hol a boldogság mostanában?Barátságos meleg szobában." (Petõfi Sándor - Téli világ) érzés.

Igen, bent a jó meleg szobában, olvasva a sorokat. És persze szabad elgondolkozni mindenen, vagy egyszerűen szabadjára ereszteni a képzeletünket. És a határ a csillagos ég.

Egyenlőre most ennyire futotta, én is futok tovább, de majd érkezek újra.

Kormányos Sándor: Elképzelem

Elképzelem, hozzáadok
egy nyarat, fényt a lombokon,
rezzenést az ágak között
s ha kevés, továbbgondolom.
Borzolódó rét füvére
szelek sóhaját álmodom,
ölelésnyi békét talán
magamnak itt bent... Nem tudom.
Álmodozom, hozzáadok,
vagy épp elveszek belőle,
a képzelet csak játékot űz,
de vágyak futnak előtte...