Újra megyeget az írás,még mindig nem madár füttyös reggelekről,ami bennem van és más szemmel,ahogy épp érzem magam.És ha már kimondanom még mindig nem lehet,mert még mindig bennem van a félelem hogy Rám szakad az ég,ha megpróbálok lépni.Szeretnék képet találni ehhez is,és szerintem fogok is,de egyenlőre ennyi,hogy:
Két
hallgatás közti csendbe
beleszerettem
a szemedbe.
Két
tánc alatt,mit veled jártam,
egy
kicsit a raboddá váltam.
És
most mégis, csak el kell válnunk,
De
szívemben a táncot örökké járjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése