"Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszíteni a helyes irányt."
Cecelia Ahern
Valahova ide jutottam. Azaz megjöttem.
Ha kérdezed, akkor jól vagyok. Könnyebb így. Mindenkinek.
És már megint nem látom a fától az erdőt, meg a hótól az utat. De csúszkálni lehet.
Menni vagy maradni, ez itt a kérdés, merre van a helyes út? Azt mondják, hogy az csak az út végén derül ki. Van idő, bár a pozitív szemlélet meg még várat magára, de csak egy kicsit. Legalább is igyekszem.
"A labirintus olyan, akár az élet. Bármelyik úton indulsz el, sohasem tudhatod, célhoz vezet-e, vagy zsákutcába jutsz...? De aki bölcs és kitartó, no és van elég ereje is, az végül rátalál a helyes útra, és még idejében eléri azt, amire vágyott."
Nemere István