Örökké nem eshet ...

Üdv. Újra itt, újra egy régebbi gondolat, ami még most is aktuális.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan mondás, amit valahol valaki mondott valamikor és úgy hangzott, hogy ÖRÖKKÉ NEM ESHET. Egy filmben hallottam először, és azóta sokszor eszembe jut. A film talán lényegtelen másoknak, de viszont abba a kategóriába tartozik amit többször is meg lehet nézni. De menjünk tovább egy kicsit.
Biztos van több alkalom, hogy nem olyan egyszerű mindenkinek az élet. Van, hogy mi komplikáljuk túl, mert annyira kilátástalan dolgok vannak, hogy nem tudjuk hova – merre. De ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy úgy érezzük, felettünk állandóan borús az ég, vagy állandóan esik körülöttünk, akkor nem biztos hogy az a legjobb megoldás, hogy leülünk valahova és csak várunk hogy az esőfelhők elvonuljanak a fejünk felől, olykor jó megoldás lehet az is, hogy meg kell tanulnunk táncolni az esőbe.
És minden eső után a legszebb látvány a szivárvány.Hisz minden vihar után kisüt a nap, csak ki kell várni.

Ui: Ezt nekem is tanulnom kell, és hinni benne ... és mondogatni sűrűn magamba!

Mit hoz a holnap?

Üdv újra erre. Leginkáb magamnak próbálok köszönni. Meg némi életjelet adni magamról.
A napok azok sietnek, én meg rohanok az idő után, de újra visszanézek néha erre, mert hiányzik ez a világ amit építettem. Vagy talán rajzoltam.
Mikor még ment a naplózgatás.
Most is olvasok, kevesebbet mint régebben, a versek  megtalálnak néha, de a saját kis rímfaragások nem mennek. Illetve próbálkozok velük, több/kevesebb sikerrel,de most a kevesebb van fölénybe hozzám képest.      
Viszon hoztam most egy gondolatot, ami nagyon megfogott ebben a rohanó világba:

"Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre…. Tartsd magad közelében azokat, akik neked a legfontosabbak és súgd a fülükbe, mekkora szükséged van rájuk. Bánj velük jól. Jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, sajnálom, bocsáss meg, kérlek, köszönöm….. Mondd ki a szerelmes szavakat…. A szavakat…. Mert senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért…"  Gabriel García Márquez

Mert sose tudni, mit hoz a holnap vagy a következő perc?
Szerintem még visszatérek, addig is üdv mindenkinek, és balra el ... 

Új vers meg ez/az

Üdv világ és minden erre tévedt kóbor ismeretlen és ismerős mindenkinek.

Újra jöttem, mert rég jártam erre. És talán jó hír, hogy egy hatalmas szünetet magam mögött tudva ismét új verset hozhattam. A következő új versig meg szerintem még várni kell, mert a ceruzám attól még nem lett meg. 

Készülök messzire utazni, a kikapcsolódás lesz majd egy hétig a terv, aztán meg majd kiderül a folytatás elég sok dologgal kapcsolatba. Még mindig nehezen tudom kimondani, ha bánt valami, de a számoljunk el tízig, aztán fújjuk ki a levegőt, és elszáll a probléma, nem mindig működik. Próbálok úgy élni, hogy senkit se bántsak a szavaimmal, tetteimmel, de ez sem mindig sikerül. Hogy tudunk úgy őszintén beszélni, ha nem beszélhetünk a problémákról? Mert nem lehet állandóan az időjárás a téma. Bár mint kiderül néha, sajnos lehet.

 
Na de mint ezerszer írtam, örökké nem eshet. Csak ideje lenne már nagyon megtanulnom táncolni az esőben. és megtalálni ezer éve valahol elhagyott pozitív szemléletem a világról. Lehet egy szivárvány tövénél meglelem egyszer. Az eltűnt mosolyommal együtt.

Vagy ha nem ott találom, akkor lehet arra ahol a sínek összeérnek ...

Ahol összeérnek a sínek …

Gyerekként sokszor hallottam,
mert a mai napig tisztán rémlik,
Hogy a szivárvány mindkét tövénél
arany van elásva, és manók őrzik.

Ahol meg a sínek összeérnek,
Ki tudja, mit talál az ember?
Mert látom, hogy összeérnek.
Amott a szemem előtt, ott, igen.
És aztán mégse, nem találom, bár látom,
Megyek felé, üldözöm a „délibábom”.

Egyszer el fogok innen
Menni nagyon messzire,
Megkeresem azt a helyet,
Ahol összeérnek a sínek.
És egy másik versben talán majd el is mesélem.
De, csak ha érdekel Téged.

Egy kicsinyke kérés az idei évre

Újra itt.
Telik az idő, én meg hol erre járok, hol arra járok, gondolatba Ezeregyéjszakákon keresztül lovagolok, oda hol a tenger van és jó levegő. És talán kevésbé bántanak a hétköznapi dolgok. Talán másik szempontból nézve meg menekülésnek tűnhet, lehet is benne valami, talán a hangok elöl menekülök. Hátha oda a távolba már nem jönnek velem.
A hangulatom mindig ingatag, a beszédem meg inkább hallgatag. Új rémes rímpár, de a versek szerintem a múlt ködébe vesztek. Mármint a sajátok. Minden újabb próbálkozás valami olyanná válik, ami nem biztos hogy teljesen Én vagyok a sorokba. De az olvasás öröme ezekbe a téli. szürke és depressziós időszakban is megmaradt. Tudtam hova menekülni.

"A könyvekben minden benne van. Az ember azért olvas, hogy érezze az életet, hogy életre keltsen a maga számára olyan dolgokat, amelyeknek létezéséről addig nem tudott. Az olvasás nem menekülés az életből. Az olvasás az élet. Életet teremt."

                                                                                                                Adam Kennedy


Múltkori látogatásom óta találtam egy versből egy részletet, ami nagyon megfogott, ma csak azt hoztam nektek. Most meg újra balra el ...

Áprily Lajos: Imádkozom: legyek vidám (részlet)

Én Istenem, legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.

Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.