Búcsú a soroktól

Üdv újra.
Megszületett az utolsó vers. És el is lett köszönve a meg nem írt soroktól. Jól vagyok, csak idő kell, jó idő és napsütés, kevesebb szél, és jövök is újra erőteljesebben mint valaha, csak némi idő kell az átálláshoz.
Az utolsó versem majd hozom.De addig még van idő. Addig még hozok más verseket, hozok majd saját új verseket, az elköszönés nem végleges. Sem a soroktól, sem a szavaktól.
Sőt, ide is jönni fogok, mert van még a tarsolyba mondanivaló, de most búcsúzok. Mára.
Holnaptól meg majd leszek ... Újra

Búcsú a soroktól
Túl sok betűt és szót engedtem szabadon,
Sajnos a legtöbbjük nem érte meg a holnapot.
Lehet azért ismert erőltetve lettek,
Annak meg jól tudjuk, mi lesz a vége.
Vagy csak gyengék voltak megmaradni,
Magukat erősnek és szépnek mutatni.
Most elköszönök tőletek, meg nem írt sorok,
Olvasatlanul igaz, de legyetek boldogok.
Megtaláltok majd, időt kérek csupán,
Van mondani valóm, ha érdekel még „Világ”.
Ez nem elköszönés,még itt vagyok,
Csak mától kicsit halkabban dúdolok.
Nem leszek végleg csend, hallotok még rólam,
Lesz még vidám ének és pár fura dallam.

Az utolsó vers ... nem megijedni :)

Üdv újra világ. Jöttem is újra, mert hát kint meg esik. És ilyenkor lehet írni, aztán meg menni és sétálni, amint az előző témában már megemlítettem. 

Hosszú ideje elkerül a múzsa ismét, téma az van, amiről talán még szeretnék írni, de valahogy minden időben megtalál az, hogy szünetet kellene tartanom. Hátha most bírnám is. 

Nem kell megijedni, maradok még. Egy ideig még biztosan. Talán lehet nekifogok én is egy hasonló témának, mint amit mára találtam. Csak utána is legyen erőm visszajönni. Vagy csak simán elindulni, és legyen erő bennem. Hosszú út áll előttem megint, csak nem látom tisztán az utat se, meg hogy lejtős vagy emelkedős, vagy csak simán hepehupás. Mindegy, ha menni kell, akkor menni kell. 

Ősz meg némi eső, plusz ez + az, egyenlő negatív gondolkodás.  És nem hozom el még egy darabig a saját utolsó versem. De megpróbálom kiírni magamból, hogy ne szakítson szét. 

Földes Olga : Az utolsó vers

Homokba írom, vagy szélbe suttogom,
itt a sivatagban mindegy is talán...
Itt úgyis úttalan úton vándorol
s messzi viszi szavam a karaván.

Mit bánom, hogy az utókor hall-e
majd egykor felőlem? Nem számít már,
hogy lelkem nekem, vagy másoknak vall-e,
szavam eltűnik az idők során.

Egyetlen vers az, mit őrzök magamban
csendben, halkan. Ez lenne a lényegem?
Nem fejezhető ki soha szavakban,
egy dal talán, mi majd eltáncol velem.

A szemek ...

„Nem hiába mondják: a szem a lélek tükre. Láthatom benne azt, amit a tulajdonosa érez. Látom a szemében, ha szeret. Látom, ha nyugodt és látom, ha ideges. Látom, ha üres. Látom, ha boldog. A szemekben láthatom, ha valaki szenved, még ha az arca mosolyog is. Láthatom azt is, ha valójában örül valaminek. A szemekben mindent láthatok. A szemekben észrevehetem magam. És én sem vagyok más.. A szemeim csillognak, ha boldog vagyok. A szemeim mosolyognak, ha mosolyog a lelkem. A szemeim sírnak, ha szomorú vagyok. A szemeim mindent tükröznek a külvilág felé. Ha néha még rejtegetném is.  A szemeim mindent elárulnak. És a szemeim becsukódnak, ha többet nem akarok látni.”  – Konkrét nevet nem találtam kitől van, de szerintem attól egy nagyon szép idézet. És itt a folytatás, tőlem:

Nem merek a szemekbe nézni, mert gyenge vagyok. Bár nem ez a legjobb szó rá, de attól még nem nézek a szemekbe, mert meglássák benne a félelmem a holnapi naptól, sőt akár a következő perctől is. Vagy meglássák benne az érzések olyan kavalkádját, ami többet enged következtetni, amit hinni és érteni nem mindig lehet. És bár olykor a félelmem is benne a világgal és mindennel szembe, van amit még szeretnék látni.

Bár akármennyire is közhelyes, most szeretnék sétálni az esőben … Mert olyankor senki nem akarna a szemembe nézni. Csak elmegyünk egymás mellett sietve. Nem nézünk semerre. Se egymásra.  És jó ez így. És néha még az eső se kell, hogy ne nézzünk rá a másikra. Most viszont megyek és várom az esőt.  

(Ezt is most találtam: A szív hazudik, a fej megtréfál, de a szem az igazat látja. ) 

Leszek még erre újra.Üdv mindenkinek.

Az elfelejtett Agusztus

Hopp, a feledékenységemnek köszönhetően jöttem ismét, és most nem annyira tervezett a jövetelem, csak egy kimaradt történet, azaz egy szép hónap végett vagyok itt. És tudom, nincs mentségem erre, de a feledékenységem miatt kimaradt az egyik legszebb vagyis a nyár utolsó hónapja. Nem elszökött, és nem találtam és most újra markomba kaparintottam, hanem így jártam. Elsiklottam felette, hogy nincs itt.

Szép volt a nyár, attól hogy nem volt minden nap verőfényes kánikula, kimaradtak dolgok a nagy tervekből, de majd pótolom. Strandolás volt, esti séták voltak, sport is volt, csak az úszás maradt ki, de nagyon. Lehet megint előbújt belőlem a félelem a "szőke" Tisza iránt. A jövő titka. Majd folytatjuk a barátkozást egy év múlva. Addig is látogatlak sokszor, megígérem.

Most meg megyek tovább ismét, hamarosan újra leszek.

Radnóti Miklós : AUGUSZTUS

A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.

Szeptember

Üdv újra.

Kicsit régen jártam erre bevallom, de újra ide fújt a szél. És mivel fújdogál, itt az ősz, itt van újra, kicsit szomorkás is vagyok, de majd megtaláljuk a szépséget az őszbe is, mint minden évbe. Mert nem lesz mindig őszi harmatos a reggel, elmúlnak a ködök. Igaz lesz még tél is, de ha hinni lehet az ígéreteknek, nemsokára itt az új tavasz, és utána a nyár is. Idő és türelem, és addig is számos dolog van amit csinálni lehet. Séta, olvasás, barátok, szabadba kint valahol ... Csak rétegesebben kell öltözködni. Azt mondják. Én meg hallgatok csendben, és igyekszem vigyázni magamra minden időben. 

Lehet gyakrabban jövök erre, de egyenlőre még nem ígérek semmit. Csak hogy leszek még erre.

Mindenkinek minden szépet és jót. 

Radnóti Miklós : SZEPTEMBER

Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel!

a fák alatt sok csilla, barna ékszer:

vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,

a perzselőt! a hűs esők előtt.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat

s a fáradt fákra fátylas fény esőz.

Kibomló konttyal jő az édes ősz.