Akárhogy is lesz,most úgy érzem magam, mint aki teljesen jól
kikombinált mindent, gyertyafényes vacsora,halk zeneszó, romantika … És az est
végére mégis leég a ház … És vele együtt az álmok is hamuvá porladnak … A világ
állandóan változik, kivéve az emberek, meg az egymáshoz való hozzá állás, kis
titkokat cipelünk a hátunkon, amiket kimondani nem merünk,vagy nem akarunk,
mert ha a világ megtudja, és kinevet bennünket, hát inkább a bezártság, és a
titokzatosság,még ha el is vesztjük egyes emberek bizalmát,aki annyira fontos
nekünk,hogy kifejezni nem lehet, illetve nem is igazán tudjuk mi se merre
meddig, csak húzzuk a köröket és a titokzatosságot magunk mögött… Nem ásunk
gödröt,és nem kiabáljuk bele…Mert mi lesz ha kinő egy fa,és ha furulyát
készítenek belőle,nem e játssza a mi titokzatos senkinek el mondom dalomat?Régi
mese…
Az van
ami kínoz : Jön a nagy monológom,hogy így meg úgy meg őszinteség meg minden,és
csak nézel… És nem látom a szemedben mit érzel…
Játsszuk el, hogy ma este érted amiről beszélek… Elárulom a kis
titkom,miközben lecsapom a villanyt és a sötétbe beszélek … Neked… Most jó,most könnyebben jönnek a szavak elő
belőlem,tisztán és vég nélkül, őszintén … Kérem,hogy hallgass még egy percet …
Ui.: Talán valami régebbi írásom,már nem tudom kinek miért mikor ... De ha már vonat és elment,akkor maradok szólóban,és érces hanggal a
világba üvöltöm,hogy:
…Mi közös éneklésnek indult végül vége lett,
Nem született két ifjú hangból új duett …
Nem váltunk meg új világokat tiszta hanggal,
Túl hamar kiszálltunk és vége lett a dalnak…
