Múzsa ...

Mindig is kell,hogy legyen aki megihlet.Egy mosoly vagy egy pillanatnyi találkozás bárkivel,egy jó beszélgetés,valami közös dolog,vagy elég egy szó,ami bennem megragad ...

Egy lánynak …

Volt egy lány, kinek éjfekete haja és barna szeme volt,

A mosolya mindig is teljesen elvarázsolt.

Mindig a napom fénypontja volt,

Mikor barátságosan hozzám szólt.

Talán egy másik mesében, ha jönne a sárkány,

Abban csakis Ő lenne a legszebb királylány,

Ott ülne elrabolva szomorúan és csak azt várván,

Mikor jön a délceg lovag paripán, ki kiszabadíthatná!

De reggel lévén felébredtem, rájöttem ez nem mese,

Csak saját kicsi két kezem lóg megint a bilibe.

Magamba csípek és végre ébredek,

Szép álom volt, csak hamar lett vége.

Nincs mese, új és újabb napok várnak,

Búcsút intek Én is a fekete lánynak.

Szia, menj és magadra jól vigyázz,

Kísérje minden napod öröm és boldogság.

S hogy benned pár napra Múzsára leltem,

Ezt azt hiszem csak Neked köszönhetem.

Múzsa

Azt mondjátok néha a rossz múzsa is múzsa,

De rám már nem hat gyönyörű fekete rúzsa.

Csak átnézek rajta, csak nevetek rajta,

Tudom vissza húzna, ha csak rajta múlna,

De most még erősnek érzem magam újra,

Van még erőm felállni, ha elesek újra és újra.

Nem fog engem megtörni vagy belökni a kútba,

Nem hiszek már benned, bocs, Édes Kicsi Múzsa. 

Lakodalmas meghívóra 1.0

És idén tavasszal összejött,megjelentem nyomtatásba. Egy kedves ismerős kért meg,hogyha van kedvem és időm,mivel szeretek írogatni,hozzak össze valami szépet,amit rá rakhat az esküvői meghívójára. Én meg csak álltam és néztem,és nem tudtam megszólalni.

Gondoltam felrakom ezt is mert ha nem is saját gondolatok,de saját vers.

Motoron érkezett régen a szerelem,

Mindent elsöpörve és igen hirtelen.

Akkor még nem tudtuk mi lesz a vége,

Kerestük a boldogságot egymás szemébe.

Ám Erdélyben titokban meg lett kérve kezem,

Minden egyes közös percre jól emlékszem.

Most arra kérünk titeket, tartsatok hát velünk,

Ünnepeljük együtt, hogy a legjobb útra lépünk.

Eljött ím a nagy nap,

Két ifjú szív egy közös

Célért egyszerre dobban.

Útvesztőkön keresztül

Kéz a kézbe minden nap,

Együtt jóban és rosszban,

Együtt amíg a szív dobban.  

Hol nem volt,nem volt hol mese ... kicsit másképp

Hol volt,hol nem volt,voltam én,voltak mások,és mégis valami furcsa üresség támadt most bennem. Próbálkoztam,de mivel létezik az a szó hogy korkülönbség, evvel le is lehet zárni a dolgot.

Illetve mégse.

Mivel idővel kiderül,hogy elég normális emberke vagyok,aki rendes/kedves , csak túl nehezen bízik meg emberekbe, és nehezen tudja kimondani, hogyha valaki nagyon is tetszik neki,vagy kedvel,vagy bármi. Nem beszélek trágárul,ritkán káromkodok,és ha nem is teszek egyes fontos emberkékre mély hatást,nem dobálózok szívecskékkel rögtön,az nem azt jelenti,hogy nem fontos az illető számomra.

Persze lehet dobálózni a szavakkal,hogy Én annyira aranyos vagyok,és az egyik legrendesebb emberke akit az utóbbi időben megismertek egyesek,csak hát a kettesek mindig is többen lesznek. És ha esetleg meg akarod kérdezni,mi is az ami változott,hiszen amikor én akartam közelebb kerülni,jött az hogy idősebb vagyok,most meg … Mi változott?Ugyanaz vagyok,mint 3 hónapja kb. És mégse ugyanaz. Hogy mi változott?Nem tudom,illetve igen,csak nem vallom be. Még mindig a korom,meg a bizalmatlanságom a világgal szembe,hogy kikosaraznak,vagy kinevetnek,ha beszélni akarsz róla,ami a szívemen,a számon. Ami a szívemet nyomja. Mert mindig ez a mindenen túlgondolkozós,nem belevágni semmibe,mert félek,hogy megsebzem magam. Megégek vagy megütöm magam.

Igen,az vagyok,aki ha beleesik egy gödörbe,és kimászik belőle,holnap megint csak arra járok,és csodában bízok,hogy talán ma nem esek bele,és nem ütöm meg magam. Legalább is nem nagyon.

De aztán újra csak a zuhanás… És egyre lejjebb … Lejjebb …

Mélyül a gödör,minél többször esik az ember bele. De megtanultam fel állni,és mosolyogni újra. 
Itt a vége,elfutok délre ... 

Megint egy még egy nyár … Illetve volt ...

És a nagy kánikula megérkezésével,a mindent elsöprő nagy szerelem még mindig várat magára. De legalább eljutottam arra a szintre,hogy lassan de biztosan,kezdem magam jól érezni a bőrömben,ki tudja meddig de most jó,és ehhez csak annyi hiányzott,hogy némi testmozgás mellett új és régi arcokat lássak viszont. Nem tudok megmaradni sokáig egy helyben,és ezt nem tudom kinőni,szükségem van a mozgásra,és ahogy a kondícióm is kezd visszatérni,néha a magabiztosságom is előtérbe kerül,és próbálom nap mint nap elkerülni azokat a helyzeteket és embereket akik kevésbé vannak rám jó hatással.

A nagyon nagyra visszatérve,talán jobb is hogy más utakon és a kölcsönös egymásra való odafigyelés zsákutcába jutott,illetve idő és érdeklődés hiányába elmaradt. És talán jobb lett volna az út elején tisztázni,ki-merre-meddig-miért. Nem játszunk szerepet senki kedvéért.

És talán nem is Ő akire annyira vágytam,illetve már sose derül ki,mi lett volna ha … Mert azoknak a mondatoknak amik így kezdődnek,soha nincs értelmük. Második esély nincs,illetve tiszta lappal második nekifutás nem a legjobb ötlet. Sőt,most nekem nincs időm.