Kiáltások

Újra itt.

Valahogy időnként elér az a gondolat, hogy megírtam az utolsó versemet. Egyszer igaz is lesz. Hiszen ki tudja mit hoz a következő perc?
Olvastam valamit, hogy: "Egy év hosszú, egy perc röpke,mégis egy röpke percben egy egész élet törhet össze." valaki
És hogy törékenyek vagyunk. Pláne, ha egy kicsit magunk alatt is vagyunk, és nem látjuk pozitívan magunkat, vagy mindazt ami előttünk áll.
Pedig általában van kiút, van aki segít, csak el kell fogadni a segítő kezeket.
Addig pedig marad az írás, mint valami kiáltás a világ felé.

"Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne." Sören Kierkegaard

Megyek tovább edzeni a hangom. Ballra el

Múzsa 3

Azokban az években Vörösmarty Mihály szerelmi líráját egy Laura nevű hölgy ihlette.
Iskolában a Csongor és Tünde volt a kötelező, aki pedig más irodalmat részesít előnyben, marad A merengőhöz, szerintem sokan ismerjük. Nekem az a nagy kedvencem tőle.
"Hová merűlt el szép szemed világa?                                         
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?."

Ismerkedek most pár versével, ez valamiért megfogott:
„ A sok leány között
Egy kettő ha van is,
Hazudtatok nekem,
Hogy a lány mind hamis.” KI A HAMIS?

És ha nem figyelek oda, lemarad a Szózat(ami kevésbé szerelmes, de igencsak ismerős), hogy : 

"Hazádnak rendületlenûl
Légy híve, oh magyar,
Bölcsõd az 's majdan sírod is,
Melly ápol 's eltakar.

A' nagy világon e' kivûl
Nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors' keze,
Itt élned, élned' halnod kell." (Részlet)

Fanni, Lilla, Laura.

Biztos sokan vannak még akiknek a legszebb szerelmi vallomások szólnak.

Bár lehet „délibáboknak” is írni.

Nekem is volt, van múzsám, csak titokban írok neki. Csak a fiókom tudja néha kinek szól a vers, mert sehova sem rakom úgy ki, hogy most neki írtam volna.

Majd egyszer talán igen.

Addig is ballra el, és megyek és olvasok, keresek valamit tovább.

Múzsa 2

Újra itt és megint egy múzsa.

Csokonai Vitéz Mihály Vajda Júliával való megismerkedése után számos versében szólt a lányhoz. Lilla néven szólította.
Nem sokat olvastam tőle, de A reményhez tetszik legjobban. Valahogy a versek megfognak, magukhoz láncolnak kisiskolás korom óta.
Sajnos sokat nem tanulunk, vagy csak én nem emlékszem(és ebben az esetben elnézést mindenkitől, kiváltképp volt tanárnőimtől), azokról akiknek ezek szólnak. Idővel mi magunk kutatunk olykor utána.

Csokonai vitéz Mihály: A reményhez(részletek)
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!...

…Csak maradj magadnak!               
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál…

…Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Múzsa 1

EL is jöttem újra.

Február 15. Gyönyörű szép pénteki nap volt idén.

És ha már verselgetek néha, tehát elméletileg nekem is van múzsám, akkor itt egy pillanatra meg is állok, hogy felidézzem a legnagyobbakat. Mert ezen a napon sokan haltak meg közülük. Lett téma , amiről megpróbálok pár szóban( a saját szememmel és fülemmel, és amiket olvastam) megemlékezni, irní róluk.

·         Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni – Radnóti a kedvencem, ezt lehet tudják is páran, sok versét olvastam, az egyik kedvencem  tőle a Nem tudhatom. De az Erőltetett menet is nagy kedvenc, vagy a Két karodban, és lehetne sorolni vég nélkül. De most mégis valami mást hoztam, amiből talán kicsit színesebben is magunk elő tudjuk képzelni Őt. És hozok képet is, mert „Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt”, és a szeme kék volt.

Hozok másik múzsát is hamarosan.

 

Radnóti Miklós : Október, délután(részlet)

Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsimít a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,
hogy ne beszéljek. Így készül az új csend
és a csendből odafent sziszegve eső
hatnapos eső, mely elmossa a makkot
s mint fekete szalagot, úgy köti ránk a novembert.

Vidám dal

És itt  a Február, lassan annak is a közepe, én meg el vagyok veszve valahol a végtelenbe.
Még mindig csönddel igyekszem magam körülvenni, amikor meg kevesebben hallanak vagy látnak, eldúdolom ami a szívem bántja.
Igyekszem idén is sokat olvasni, verselgetni is, néha jónak is kell lennem, és van, hogy el is utazok egy pillanatra a közelbe, mozi vagy egy rövid kikapcs idejére.
Mostanság valahogy ezek a sorok jutnak eszembe gyakran:

Szeitz János: Vidám dalt szeretnék

Vidám dalt szeretnék énekelni veled,

Együtt kószálni jókedvű városokban,

Látni élet mámorától csillogó szemed

S együtt feledni kába múltunk bánatát.

Messze szállni, kedvesem, szép lenne veled,

A hajnal friss örömével szállni át

Derűs századok, hegyek, tengerek felett,

S együtt feledni kába múltunk bánatát.

Egy csöndes szobában együtt lenni veled,

Öledbe hajtani fejem, míg egymásban

nyugtot lel szemünk, ébren élni álmaink,

S együtt feledni kába múltunk bánatát.

Majd csal eljön az a nap, hogy újra vidáman ... 

Több dolog is van, amit felírtam erre az évre, újra vidámnak lenni az elején van. Néha nehezebb mint gondolnánk, vagy csak mi magunk látjuk borúsabban a dolgokat? 

Kicsi vagyok ehhez is.

Útvesztő

"Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszíteni a helyes irányt." Cecelia Ahern

Valahova ide jutottam. Azaz megjöttem.

Ha kérdezed, akkor jól vagyok. Könnyebb így. Mindenkinek.

És már megint nem látom a fától az erdőt, meg a hótól az utat. De csúszkálni lehet.

Menni vagy maradni, ez itt a kérdés, merre van a helyes út? Azt mondják, hogy az csak az út végén derül ki. Van idő, bár a pozitív szemlélet meg még várat magára, de csak egy kicsit. Legalább is igyekszem.

"A labirintus olyan, akár az élet. Bármelyik úton indulsz el, sohasem tudhatod, célhoz vezet-e, vagy zsákutcába jutsz...? De aki bölcs és kitartó, no és van elég ereje is, az végül rátalál a helyes útra, és még idejében eléri azt, amire vágyott." Nemere István

Nézőpont

És meg is jöttem, és kíváncsian várom, mit hoz az idei év.

Eddig leginkább havat hozott. De jó volt a hóesésbe is kimozdulni egy kicsit. Mozi és csavargás, és továbbra is keresem az utam. Meg önmagam meg a mosolyomat, meg minden mást. Amíg van erőm, igyekszem verselni is. Olvasni és olykor néha írni is.

És nyitott szemmel járok a világba, figyelek és (félek, ez még nem múlt el) próbálom kitalálni, hova merre tovább. Annyi dolog csábít. 

Csak sok a délibáb köztük. 

Becsapni meg nem akarom se magam se mást. Bántani se. 

Csendben egy sarokba, pislákoló gyertya fényénél más szemmel nézek a jövőbe. És az jutott az eszembe, hogy :

"Gyakran olyan apróságokon idegesítjük föl magunkat, amelyekkel nem kellene törődnünk, és el kellene felejtenünk... Itt vagyunk ezen a földön, csak néhány évtized az életünk, és sok visszahozhatatlan órát fecsérelünk el olyan bajokon töprengve, melyekre egy év múlva már sem mi, sem más nem fog emlékezni." André Maurois

Csak nehezen megy a felejtés. Így jártam, ez egy ilyen nap. 

Új nézőpont kellene. 

Valami pozitívabb.