Bocs, de ... Mégse kis medve

Meglepetés.

Újra itt. Gondoltam elhozok egy régi kedves verset egy ismeretlen ismerős tollából.

Talán mert megint aktuális téma jut az eszembe, hogy jó lenne meglepni valakit, úgy hogy játékból befognám a szemét. És vajon találok/találunk-e olyan személyt, aki a mi nevünket mondja. 

Nem nosztalgikus hangulat, de hasonló érzés. A játék öröme volt régebben, hogy ki tudjuk-e találni, ki az, aki játszik velünk. Aztán az évek múlásával meglepetésből fogjuk be a másik kedves ismerős szemét, hogy  találd ki, ki lehetek. 

És igen, de örök igazság, hogy a „BOCS” se én vagyok.

De szeretek eljátszani a gondolattal, hogy egyszer még valakinek meglepetésből majd hátulról befogom a szemét. És ki is találja a nevem J

De most megyek.

Éles Attila : Hátulról befogtam a szemed

Egyszer nálunk voltunk és
hátulról befogtam a szemed.
Kacagtál és mondtad, hogy én vagyok.
Egyszer megláttalak a parkban,
mögéd osontam, eltakartam a szemed
és te mondtál egy másik nevet.
Mikor rájöttél ki volt, azt mondtad:
- Bocs. A "Bocs" sem én vagyok.
Azóta nem járunk össze, de néha
eszembe jut, ahogyan kacagtál
mikor hátulról befogtam a szemed.