Ez nem búcsúzás

Itt vagyok, újra.
Próbáltam eltiporni a világom, de nem ment. Most se megy. Egyenlőre nem szívják be magukba különböző fekete lyukak, de viszont új szelek se fújnak, úgyhogy egymagába kell megbirkóznia a megmaradással. Nekem meg marad a féltve vigyázás, hogy el ne tűnjön végleg. Néha elutazok vissza a kezdetekhez, honnan is indult. Sok a hiba még az írásomba, úgy a helyesírásba mint a mesélésbe, de nem vagyok tökéletes egyikbe se. De igyekszem kijavítani, amit lehet. A jövőben meg jobban odafigyelek. Mindenre.

Vannak még bennem komoly gondolatok és témák, új dolgok, csak félek megszólalni, mert gyönge még a hangom. Jó dolgok is. Hosszú az út amin járok néha és még mindig hepehupás. És egyre több a hepe. És sehol az út vége. De legalább az út alatt sok érdekes és értékes embert sodort utamba az élet. És a másik csoportból is, akik állandóan csak a negatív dolgokkal dobálóztak, hogy kicsi vagy, gyönge vagy, szürke vagy … De minden tanításért hálás vagyok.

Ez nem búcsúzás. leszek még majd valamikor. Máskor. 

Addig meg bújok, és eltűnök, mint szürke szamár a ködbe.

Ágai Ágnes : Csendélet

Puha szájjal csókol a csend.
Nem történik semmi.
Lágy krémfelhők mozdulnak.
Lassan.
Hozzám törleszkedik a csend.
Szép, hosszú,
vég nélküli hallgatás.
Letörli az emlékeket.
Üres vagyok. Tiszta.
A világ kihátrált belőlem.
Meg kellene születni.
De hova?